2020. február 1., szombat

A Gyönki Német Nemzetiségi Tájház


Tavaly ősszel jártunk Gyönkön, Mözsről hármasban, Édesapámmal. Sokat fényképeztünk, jó két órát tartózkodtunk a tájházban. Az úr, aki bemutatta részletesen és lelkiismeretes, mindenre kitérően beszélte, mesélte el a ház történetét és mutatta meg a berendezési tárgyakat.

Gyönk a Tolnai-dombság völgyeiben fekvő település, félúton Simontornya és Szekszárd között. Már a bronzkorban lakták e területet. Rózner Gyula ásatásaiból kiderült, hogy a VI-IX. században viszonylag nagy avar telep volt e tájon. A középkorban már papja és temploma volt a falunak. A török uralom után az egész környék szinte teljesen elnéptelenedett. 1704-től kezdődött a németek betelepítése az ország lakatlan vidékeire, így került 1722-ben Hessenből egy kisebb evangélikus csoport Gyönkre.

Ebben a tájházban a protestáns németség életének hagyományos használati tárgyait gyűjtötték össze és mutatják be. Az épület a XIX. század közepetáján épült. Két szobát, konyhát, kamrát és istállót építettek egymáshoz, egy sorban, az utcára merőlegesen. Az építőanyagot a falak töméséhez használt löszt az udvar lezárását képező löszfalból emelték ki. Az így keletkezett üregeket használták fel a konyha, sütőkonyha, borospince, krumplispince és baromfiól céljára.

A ház hófehér falú, melynek minden ajtaját, ablakát kékre festették. Ez a kék szín, kedvelt színe volt a német lakosságnak. A ház előtt végig döngölt agyagból készült gang fut végig. Innen nyílik a konyha, mely csak úgynevezett lakókonyha volt, itt csak ünnepnap ebédelt a család és itt folyt tulajdonképpeni családi élet. A tényleges konyha szerepét a löszfalban kiképzett konyha töltötte be.

Az első szoba a két világháború közti kor ízlésvilágát mutatja be. Főhelyen a sarokpad áll, melynek felirata németül látható, magyarul: "Jöjj kedves barátom és ülj le nálunk, Krisztusnál mind testvérek vagyunk". Itt láthatunk családi képeket, szekrényeket, ágyat, bölcsőt, ládákat, melyek tele vannak a legszebb népviseleti darabokkal, 100 évnél öregebb hímzett vászoningekkel, díszes női viseletekkel, hímzett terítőkkel.

A hátsó szobában kiállítást láthatunk női főkötőkből és hímzett dísztörölközőkből, régi dokumentumokból, képekből.

A folyosó végén nyílik a kamra ajtaja, melynek első részében használati tárgyakat láthatunk, a kamra hátsó részén volt az éléskamra.


A felvételek 2019. október 26-án készültek.


A tájház kívülről

A tájház az utcáról nézve...



Az udvar és a gang...


Mögöttem a kamra ajtaja


A kékre festette ajtók, ablakok

Ágasfa a ház előtt

A házigazdánk nyitja a bejárati ajtót



A löszfalban lévő konyha és pincék


A disznóól...


A kemence...




A konyha




















Kötött és hímzett pacskerek...



Az első szoba




























Szokás volt a szekrényajtók belsejébe nevezetesebb dátumokat feltüntetni






Gatyamadzag

Hímzett ingek...




Hímzett terítők...







A hátsó szoba

Díszes cserépkályha


Hímzett dísztörölközők...




Régi pénzek

Női főkötők...












A kamra












6 megjegyzés:

  1. Megint nagyon sok szép képet hoztál, olyan részletes bemutató, mintha egy könyvben lenne. Nem adtatok még ki könyvet?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök hogy tetszik.
      Könyvet még nem adtunk ki, de három könyvnek (albumnak) a szövegét mi írtuk a férjemmel ketten, Thaler Tamás szerkesztésével. Az "Édes Erdély"-t, a "Székelyföld-et és a "Felvidék"-et. Talán valamelyiket ismered is már. Apukám is két könyvet is írt, teljesen önállóan, saját szerkesztéssel, írással. Az első a Mözsről Németországba való kitelepítettekről szól, a második pedig a mözsi hősi halottakról, "Őket is visszavárták" címmel. Mindkét könyvhöz sok adatgyűjtésre volt szüksége, nagyon sokat dolgozott velük.

      Törlés
    2. Akkor innen az örökséged, apukád után :)
      Nem ismerem egyik könyvet sem, de gratulálok hozzá!
      A képanyagotok is megérne már nem csak egy könyvet, annyira jó fotók, ha meg szöveget is jól tudtok írni, akkor szuper.

      Törlés
    3. Köszönjük szépen kedves Kincse!

      Törlés
  2. Katikám, nem lepett meg, hogy drága édesapád is ilyen elkötelezett ember - ismerve benneteket. Ez a mostani összeállítás fantasztikus! Szeretettel:Klári

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen kedves Klári, Apukám nevében is!

      Törlés