A
szabadkai városnézés után már indultunk hazafelé, de egy rövid látogatás erejéig megálltunk a Szent Anna templomnál Tompán, a határátkelőnél.
A templom 1893–1905 között épült neogótikus stílusban, Wágner Károly tervei alapján. Tornya 35 méter magas. A tetejét fedő színes majolikát a pécsi Zsolnay porcelángyár készítette.
Közvetlenül a Szent Anna templom mellett áll a Redl kastély. A kastély romantikus stílusban épült az 1860-as években. A kastély utolsó ura báró Podmaniczky Endre főispán volt. 1945 után a Népjóléti Minisztérium hadirokkant otthont rendezett itt be, ahol a második világháborúban megsérült katonákat helyeztek el. Jelenleg pszichiátriai betegotthonként működik.
A felvételek 2015. június 16-án készültek.
 |
A templom oldalnézetből |
 |
A tetejét díszítő színes majolika |
 |
A torony |
 |
A templom homlokzati oldala |
 |
A bejárat feletti dombormű |
 |
A kép közepén, a két épület között még látszik annak az átjárónak a maradványa, melyen a püspök szokott átmenni a templomba, hogy ne kelljen a nép között sétálnia - ezt a templomot bemutató idegenvezető mesélte el. |
 |
Hogy ez mikor volt, és hogy melyik püspökről van szó, azt sajnos nem tudtuk meg. |
|
 |
A templom belseje... |
 |
Az oltár közelebbről... |
 |
A templom mellett álló Redl kastély... |
 |
Végezetül a buszunk, mellyel egész nap utaztunk. |
Az ehhez a naphoz kapcsolódó összes bejegyzés: