Megemlékezés Mözsön az Emlékparkban, a doni áttörés 81. évfordulóján a mözsi elesett hősökről - 2024. január 12.

Mözsön az Emlékparkban 2014. óta tartanak minden évben megemlékezést ezen a napon, a doni áttörés és a mözsi elesett hősök tiszteletére.

1943. január 12-ével kezdődően a Don-kanyarban a vörös hadsereg támadása folytán a 2. Magyar Hadsereg nagy része szinte napok alatt megsemmisült. Már itt is több mözsi katona vesztette életét, a teljes II. világháborúban pedig összesen 82-en.

Az első megemlékezést Édesapám, Laszlovszky Imre kezdeményezte, és nagyrészt ő is szervezte, még 2014-bnen. Azóta is évről érve aktívan részt vesz az emlékünnepségeken, az idei megemlékező beszédet is ő írta és mondta el.

Miután meghallgatták a beszédet, a Mözsi Nyugdíjas Klub énekkara elénekelte a "Ha majd a nyarunknak vége" című dalt - melyet Györök Lajos kísért gitáron -, elmondtak egy Miatyánkot és meggyújtották a kegyelet mécseseit....

A fotók után egy 9 perces videó is megtekinthető a megemlékezésről.

A videót és a fényképeket is Domokos Gábornak köszönhetjük! Az utolsó 5 fotót pedig Édesapám készítette.

Édesapám elkezdi mondani a beszédét....

A megemlékezés résztvevői...

Az énekkar éneki a dalt....

Mécses gyújtás....

A beszéd szövege...

A Domokos Gábor által készített rövid videó:

Ha majd a nyarunknak vége

Ha majd, a nyarunknak vége, Csendesen szitál a hó, Lennék még te néked édes, Lennék még te néked jó. Csendes kis legénylakásban, Az óra búcsúra int, Kívülről zajlik az utca, Hangos az éljen szó kint. Hallod, hogy fújják a kürtöt, Hallod-e a zeneszót? Azt fújják: Előre rajta! Fújják már a riadót. Borulj a vállamra kedves, Estére máshol leszek, Estére indul az ezred, Estére én is megyek. Amikor leszáll az alkony, Masíroz az ezredünk, Csókolj meg még egyszer édes, Ki tudja hová megyünk? Pislogó tábori tűznél, Az ezred pihenni tér, Nem tud aludni a hadnagy, Papírt és ceruzát kér. Otthon őt valaki várja, Úgy hallja valaki sír, Fejét a kezére hajtja, És aztán csendesen ír. Másnap a kórházi ágyon, Fekszik a hadnagy szegény, Golyó ment a tüdejébe, Életre nincs már remény. Doktor úr szeretnék írni, Magam sem tudom miért, Szeretnék egy kislányt látni, Aki tán nem is enyém.

Doktor úr az égre kérem, Adja ki tiszti ruhám, Nem fekszem többé az ágyon, Megvédem Magyar hazám. Nem lehet, mondja az orvos, Beteg még a hadnagy úr, A hadnagy az éj leple alatt, Kiszökött a kórházból. Vége van az ütközetnek, Véresen száll le a nap, A hadnagy hordágya mellett, Imádkozik már a pap. Bíztatja csendesen halkan, A hadnagy nem hallja már, A szíve lázasan dobban, S lelke a mennyekbe száll. Levelet hozott a posta, Ami a hadnagyról szólt, A kapitány elolvassa, Azután csendesen szól. Írjátok meg a leánynak, Ne várja a hadnagyát, Itt ássák örökös ágyát, Itt ásták meg a sírját. Csendesen leszáll az éjjel, Megperdülnek a dobok, Nem tudja senki, hogy otthon, Valaki halkan zokog. Csendes kis legénylakásban, Meghalt egy gyönyörű lány, Éles tőrt szúrt a szívébe, Elment a hadnagy után.