Szekszárdról a Keselyűsi úton lehet megközelíteni, ahol elhaladunk a Tolle tejüzem mellett is. Mi a gemenci kisvasút Keselyűsi állomása melletti nagy parkolóban hagytuk az autót, és innen indultunk a Fekete gólya tanösvény végigjárására. Ezután elsétáltunk a Sáros-tó partján álló madármegfigyelő toronyhoz, melynek tetejéről pompás kilátás nyílt a tóra és a tó madárvilágára.
A felvételek 2022. április 19-én készültek.
A Gemenc vagy Gemenci erdő egy nagy területen elhelyezkedő, természetvédelmi oltalom alatt álló ártéri erdő a Duna mentén, Magyarország déli részén. Területe közigazgatásilag túlnyomórészt Tolna, kisebb részben Bács-Kiskun megyéhez, földrajzilag a Sárköz kistájhoz sorolható, természetvédelmi szempontból a Duna–Dráva Nemzeti Park területének része, annak igazgatósága alá tartozik, erdő- és vadgazdálkodását a Gemenc Zrt. látja el. 1977-ben került természetvédelmi oltalom alá; területéből mintegy 180 négyzetkilométert rendszeresen árvíz önt el, amivel nemcsak hazánkban, de egész Európában is egyedülálló.
Gemenc legészakibb és legnyugatibb része a Sió és a Sárvíz összefolyása közelében, Szekszárd és Bogyiszló határvidékén található, ahonnan a Sió Duna-torkolatáig néhány kilométeres szélességben húzódik, majd onnan dél felé egy átlagosan 5-7 kilométer széles ártéri erdősávban folytatódik déli irányban, a Duna folyása mentén, egészen Báta községig. A terület legnagyobb része a Duna jobb partján terül el, de Gemenchez sorolják ezen a mintegy 30 kilométeres szakaszon a Duna szigeteit és bal parti galériaerdőit is, Dusnok déli határvidékétől egészen Bátmonostorig.
Gemenc területén számos dunai holtág és több sziget található, melyeket zömmel természetes úton alakított ki a terület csekély szintesése miatt itt erősen lelassuló Duna folyása. 1810 körül folyószabályozási munkálatok kezdődtek a Duna ezen részén, amelyek felgyorsították a holtágak amúgy természetes jelenségnek számító feltöltődését és szárazodását, illetve nagyrészt megakadályozták új holtágak képződését.
Jelentősebb holtágak a területen, északról dél felé a Tolnai-Duna, a Taplósi Holt-Duna, a Sáros, a Sió torkolati zsilipje közelében található Sió-holtágak, a Forgó-tó, a Gemenci Holt-Duna, a Sulymos-tó, a Decsi Nagy-Holt-Duna, a Malomtelelő-tó, a Rezéti Holt-Duna, a Cserta-Duna, a Vén-Duna, a Nyéki Holt-Duna és a Móricz-Duna; jelentősebb szigetek a Veránka-sziget, a Kádár-sziget és a Nagy-Pandúr-sziget.
Növény- és állatvilága:
Gemenc az ország legnagyobb, zömében erdővel borított ártere, melynek hossza 30 kilométer, szélessége pedig mintegy 7 kilométer. A növényzetet az egész területen a vízjárás határozza meg: a jellegadó fák a legtöbb helyen a fűzfafélék közé tartoznak, ezen belül a mélyebben fekvő területeken füzek, a magasabbakon nyárfák telepedtek meg nagyobb arányban.
A fákkal borított területek cserjeszintje is rendkívül egyedgazdag – a jellegadó fajok itt a galagonya és a hamvas szeder –, így ezek a ligeterdők az ember számára gyakorlatilag járhatatlanok, így remek búvóhelyet kínálnak a nagyvadaknak. A ritkábban víz alá kerülő részeken élő, említést érdemlő cserjefaj még a ritka fekete galagonya, az aljnövényzetnek pedig jellemző faja a tavaszi csillagvirág.
A Gemenci-erdő állatvilága faj- és egyedgazdag, a legértékesebb, itt előforduló, védett állatfajok között mindenképp említésre méltó a rétisas, a kerecsensólyom, békászó sas és a fekete gólya, amelyekből rendszerint jó néhány pár fészkel a területen; sok gémtelep is található itt, melyek fészkelő állományát leginkább szürke gémek adják. Gemencet világhírűvé vadászati szempontból a nagyvadállománya tette: itt él az ország legszebb, legértékesebb trófeáit növesztő gímszarvas-állománya, de rengeteg az őz és a vaddisznó is.
A Gemenci Állami Erdei Vasút :
A Gemenci Állami Erdei Vasút a térség kisvasútja a Gemenc Zrt. üzemeltetésében, amely 31 kilométeres útvonalon járja be Gemenc turisztikailag leginkább érdekes területeit, Pörböly településtől a Sió csatornáig, Bárányfok állomásig. Az induló állomás Bajától 8 kilométerre, a Gemenc Zrt. Ökoturisztikai Központjánál található, míg a másik végállomás Szekszárd közelében fekszik, 6 kilométerre a tolnai megyeszékhelytől; a vasútvonal csatlakozik az Alföldi Kéktúra útvonalához is, egyik állomásánál pedig sétahajó-kikötő is található.
A gemenci erdei vasút megállói:
Pörböly,
Vadmegfigyelő,
Nagyrezét,
Nyárilegelő,
Lassi,
Malomtelelő,
Gemenc-Dunapart,
Keselyűs,
Szekszárd-Bárányfok
2022. március 12-én lépett életbe a Gemenci Erdei Vasút tavaszi
menetrendje. A vonatok szombaton, vasárnap és ünnepnapokon közlekednek
Pörböly és Malomtelelő között. Ezeken a napokon 3 vonat indul az Ökoturisztikai Központból, 10:00, 12:00 és 14:00 órakor.
A Gemenci erdő tanösvényei:
A Gemenci-erdő tanösvényein sétálva az ártér egyedülálló szépségének lehetünk részesei. A kihelyezett tájékoztatótáblák a környék növény- és állatvilágát, a táj kialakulásának a történetét, az erdő- és vadgazdálkodás jelenét és múltját mutatják be. Nemcsak a szakvezetővel kiránduló, erdei iskolai programokon részt vevő gyerekek, hanem az apró érdekességekre fogékony felnőttek részére is élmény lehet séta közben tanulmányozni egy-egy tablót.
Az interaktív Molnárka tanösvény, a Forgó-tavi és a Keselyűsi útvonal bejárását érdemes összekötni kisvasúti utazással is. A Kerttörténeti tanösvény a karapancsai kastély parkjában várja az érdeklődőket. A Nyéki-Holt-Dunai ösvényt a pörbölyi Ökoturisztikai központból gyalog vagy kerékpárral látogathatjuk meg. A Vajas-torok útvonala jégmadarak és hódok birodalmán vezet keresztül.
- Tanösvények:
- Forgó-tavi tanösvény
- Kerttörténeti tanösvény Karapancsa
- Fekete gólya tanösvény
- Molnárka tanösvény
- Nyéki-holt-Duna tanösvény
- Sötét-völgyi tanösvény
- Vajas-torok tanösvény
A fentiek forrása: Wikipédia.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiXYhUgQLTR9cz3TZk2umlTiF052-2l9YgovEA1EBgZjxg7MKsaxc5Ti10ZwYjwbN8D5pa1Y9zI10BjfFrbQttkvGvUwMSQaSKnDZ-WkpVDacm20XL9mdHEKPyTYaXUE2EB6FkkQNpKptX0snPcT56aQkv5N7M35KmaVuynJNffrm6nUEmSip4xpteZEA/w640-h480/2022_0419_074426.jpg) |
A kisvasút Keselyűsi megállója
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhR8iG7OTb-_upbWp1zkHONayFoPxJlRppwu__B_p6Aw1Wah19L9h8m31sev0tIGxcVxLPe6E7ebF1bwf7Rgzk0b03n2mEjXReV9-lq0felDwi3N21wEr9YJCUeuXV3pbVggGU_VCccSG2OyNFh3v7pg0SLWyQ6hB0Hs1B5ah9oLBvvnoAIBdH2tyam9Q/w466-h640/2022_0419_074412.jpg) |
Fából faragott szobrok a megálló előtt
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjsn1hrL56siGeT_BnS8FvaTq7OJWsDXLsEJ3LPj5UZB8ebtG1Izn5hXTH9fJ1KQ8jZFzMl2WoYkJmxQxqvCyG4k2LmZaSW0BsgNlVREUCmvvFQhRUPt5jpO_efdelFn-PPFKih5K5ungCPiD-K6SzC2NY5XLD5UZ7QC_XXmN23xNr7VxKvxoxeXc9ThA/w640-h480/2022_0419_074602.jpg) |
A Holt-Sió a vasúthoz közel
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjdK_RkYzHtcFogomRw6nUY-dBXvNJx1Xkyy3RMGrbPOZMk16BZhfgQ_ugRMiW18152uVhpNYmRzf8Pfa477bY5Hea-0trVu9EWdQJR1JonjhVqMUQqf2-ihZCQgpw1gTGY8NZLBdrUTleU5-J53nnf0b8PZOtG4UNsqr8smvjjSqOPo2ZVDuaHSPi6Kw/w640-h416/2022_0419_075210-104942.jpg) |
A Fekete gólya tanösvény kiinduló pontja az állomás mellett
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhAjuIc4EZFlX3CN3ZpAjV3fnitQdyOMBkwEydxlJbCpWejzq2TKiUJlCYpgE4cVFyPqI9ETfmEMUyyHTJnXK8h-IITFmQsmdu0d97HkczITm_nbUO8r6Ng0fb9L9XKbGQSZ_nxBMQAXyZMDdkgLFhDL0bkfEqaW0mrNwIXLwYK6L8neizJ1aZcnOXVeg/w640-h412/2022_0419_075215.jpg) |
A tanösvény 2. állomása
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhP7Nl8PRh1fr-KK4sPN1DCx55hEXDaOb15Ni9d_1V-unmq6xC9f0C6ayGC8zxUnpC9EVt3AgH4Y_1c1JpwoSYeVH_REWdhMKZ9NR6gHrE2baOIbxqs4BfS3wBnDdz3uYJdJeRMnyIp1kiEx-abfW_Gv6RCeyjydzG-OFgzBA0WBifk896anddQLb1PbA/w640-h480/2022_0419_075246.jpg) |
A tanösvény jelzése a fákon
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgcVKKY-KgT3i5louq354dlxODk-EGN5kYKVibRQSA76aoUuNmaJH52szmWwqhQD37M72Uu6e20p-5OpY0JTCgF3wABIUCNuFPvcGueD64RZXMXz2zIjnGBTRlNhbJ6di4OtC6NcRURn5kGamk2wIdNhL9CiZ8oiEQfZWUBybbv4ypmRpjA5OdVSFFRXA/w640-h480/2022_0419_075903.jpg) |
A 3. állomás
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiw3Z7acLeWvaJmaE9fpuhWxUyXg83Uwkok-8zMThZBdfsg_jpCHX4lsqrJsoTeFb--Hyp6RPxQNDyLFdlariiRJ-Au6yxqIMGw5ZXcXbCSKQcmGRQVDon1kZedeX_TsfJZ5ag-02gYCpfYP1Bm0otMJ3-ueCARncJYsX31cpnfswvEtY85VFQiuLYeaA/w640-h434/2022_0419_075931.jpg) |
Itt a Fekete gólyát láthatjuk és olvashatunk róla
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj0d1qvqoKOx1vz9hVBkiGb9DebKebkomrsGoKt_vQGP8bETrkgMfRsl1gsGguh8uszlxhUFxd5Z-YeSqraUMmWRvpawGX-CTC0xMwG8YeEp87boPTeka9GGNxuYvYEcfxI15CyO_bK5dRbEsf_1DfTe_ARqj829UO-GivZxtfPh7k8QKWjCdtrTFb0Mg/w640-h432/2022_0419_080356.jpg) |
Árvacsalán
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgBHbPErehG0Tq_jHJ-6PzcfdXputte0FII1Z80_nUVpbGeksfSKDuEpJ5K0aL7vf7W54SdFlm4p7U-3RNLEVxNaTqlZ0U2BnND4m1JFqZNz6vBUqj8kYV6dYeuMmjGG36hXHBdgnRbvXoo5DQS-d_zhp2MeGnwKTK0rDbDxl6oPUhjJn0awrqPBG8ZkA/w640-h480/2022_0419_080912.jpg) |
Magyar kőris
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEijh5m1G1bKRj2k8ZUOhi_AVCvhbSG4GZfmZI8ujdXZfXResUEdZO4V1Sx2nwpRvcZAgB-qyB3tTDJL5V_wrtALnPP6S6qp8GTsimxZxmFKZQg8p5V0EK2D9sc7FnJZmnxSIB5xVpARxiXjVwCFtPv65LU3Fr76CyL4lJFGoPmBhppGXdVUp10RJQ7fEQ/w640-h414/2022_0419_081205.jpg) |
A 4. állomás
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi5xCE4rGqwojrB8Q57pq5PsEIxXuYgX7Cq9sE9FiLfxd3t20LerFSC3pe3p7dhnXYskebHrYyPcYHEGYfB8rKlT5pEbhcga32_xLQwWvt5kqMwFL8nrgHQxz3sqaujUx80aqvr8yTcIXAd5CRsIF92Sbo155ChDzuDEtNJW43S4dmzD6-UQB6PjEEGNA/w640-h444/2022_0419_081629.jpg) |
Az 5. állomás
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj43j8e26yozvSKC0Ja0np8JV3nwjuH-cM0J3GBt7nudGB_1IWErJTWlQSvF9eqR5z8MeblS1N6vMwvh9xjT1GKRDr87I2269YsW8EyK95P_io3ZO80VWJmcdXuehQeVbggnUHEMwDqTVJd2fyCfreQ_5nLoYiO9365gqlLP4uKAHJBiCZqLOXVE_CaTA/w640-h480/2022_0419_081652.jpg) |
Ártéri életképek...
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjtkz6e7ZGSXSJ3cUuCmYGTpilrf4NIlIGWbtpvOYviOxfpU5iObfzvuVSm0Y-3d8dOPmX13FvFhrTfv_o2VJPqOgFFa0prB0MJvoHmG_xihc2fBNX3YwNFWqv3_hjFwR47L6kVp62UMSs8RfHhg8bm_pEcMhU3BZxTXBYvB-4QMogEtas8I9qqQbjoRw/w640-h460/2022_0419_083359.jpg) |
A Holt-Sió egyik vége
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhaUS6tXpM2o54zRNF-cRApxw4c8OP7bWES3K9EVQ1ra4ysVFYfj3q5DVYOvbK4sF4ISGBgHZOiQJ58SwGcEhoAfI1TPDU2h7h6PWGLRKHGT1Hvi8NyqxdynKT_lJRODHM5VbwYBYQ4tYdZ-o0RMP-gKKhRMKuWMQLtIC9zYGVFjsDRv7B421KEIgfmkw/w640-h480/2022_0419_083744.jpg) |
Barázda billegető
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiUViVZU2YhglJmRraxMA-Zn0Bc9qMPewOv1B9yNtL5FikPz1RUyCgKr02m64X0VLhefb9Bk2DCoLiLZ9rmwrRIQDYCJh1TSaxZ1Wnt6R4yNAUTIiou_74lZnSppOEx9odj9lhV5gpIEpVh3gGBWiz4uFdN80-Ixe6-TjopvczUUaRAGRY6e21tPn62DA/w640-h480/2022_0419_083956.jpg) |
Tőzike |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiK4f_7NwBWMHNcciLrZ4LXXI-oF_D1S6btLaruJJNnjHEYz61mmGAQi3b62K53joR7O6gIbEmpNNOL4Mku0dIFKUYabDn2CYLyFa4Dum3NN_WDgtOHfQvKi0vWfkkER93eLUY0N20v7LksStSEAq-zc6Zs1PdqqIdM8rn4Bo8TW6P1Noy4YrmW08XiFA/w640-h480/2022_0419_084043.jpg) |
Innen csak a hódok hiányoztak
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjrOygPnWgA7hlqClxhUaRuB0MJKuoQx_X6zD1mJW8Rpp-R3MPY7sRtG5Of2SdsiVzHRJs-RgKvpTT1l8UsUitoaCHl4l9m6AW7pALj9gFvNwDKd-dvV7W7BWKmIP0QhS-SRGZf-KOydqLBctFFJakvLX36vJ0-r4gX81X0joHk4KPudaZu2QGN9e_VSw/w640-h438/2022_0419_084300.jpg) |
Vadárvácska apró virágai
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjmqnLwVLRwz62dHsUWGlCwQ3qAVLxIQtnHqyPmfJo8fR1LC3FxNfO0WMoBfm8mh4zwGSPqV0upvt-EA1AEQNDDCnYixvB1CmDnDN8VlPix5l1daWH82J-6UzQUxu01NVZTR-mxOn4OcroUwmjSh7jHubrTveQSYK__FrbMn71JeopyLq1YbylSLlZN-w/w640-h420/2022_0419_084756.jpg) |
Kék cinege
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgb2CsDac1kEtMWUTL4LOYp9ZiETmmU8HwXLJ1SojipfEwKr44qFfA302VLoT0u3bz9eHbq9gdc8AEocSu2aoJBMxeE_P8VbdAvePIn30MQYmlr5X4s3Xkw_AZXuofpToFF77nqQAcy1pnxfevi_z-JC9csrQtZjn4rAQO0fRHaI9CP0wKD-lpBMXMMZw/w640-h480/2022_0419_085203-085315.jpg) |
Az első szürke gém, amit megláttunk...
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjJcy-iBh46dflosLtKlK3jiodKJ3z8BnEPm618LyMsQPV0lI8dxJwc8He5rSM8IUVAIojFUzYeAizYHDSkc1msdGcAA4IXcY9PTP395iEW8nGASCQS4Ts7AVsypPQaWjsahwYwWXsj1rtPolz7MqCETXu1HxlYETIWTw0l4mSDUwOv-VHis-xEQ9N_uQ/w640-h480/2022_0419_090745.jpg) |
Visszaértünk a tanösvény kezdetéhez, a Holt-Sió partjára...
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh0W3EVkjz4uT7e7mUJ6neS2mk-fyTPGdzDj4EDei3aEE6ghytfqHGFOsADjIJ8nNuDLXnsr2QEb9_Tj7NFBQemc4_6J4oD_Kg0EJvr1478FiTEV80rOtGshZcx_XnATSsd2yo5pzpukulzI59tX0VxsYJvZUb34YN_jLJ8WIN97H9TDrIfZTeSYS32ig/w640-h480/2022_0419_091059.jpg) |
Tőkés réce
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg7pSg-PEjm8wtLvVcibju3c69qVFnNNNW5xKNUpriiCy80Tzfo_TemJ4mhRhNFS1-ul8rM5ahm0tC8_NesjXpwUVw4hkJ3_y3SFPQ2Q4QOi9UmQ8EXaalEBbdufHhIKqjrknoAJuYj8k7K7oTC5JFLfXypGsusu9q-G2o47NHs02wyMRFBvfFPR900xA/w640-h480/2022_0419_091437.jpg) |
Barázdabillegető egy "krokodil" hátán...
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhVaJfOjW3uWk43qRQjFrsJTI_CMt15yqwP65hpIA89KaIrkgf4WFpez4GA9XLEUpoFtF5M7cEDEeCZYGAUNwgH_kjYf5M9GV7R0DfEc30yRXeNb7DegLM9t3GE-vpvlHwwP_Jr8VercRcGciuDP1De9raE9sOAcODDj6gmmh0E7plNyZHYSjmyDML-rQ/w640-h482/2022_0419_091650.jpg) |
Ismét a tőkés réce
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi0WSRZ2tbT6fsqJCAigkK_Klv78MqxYDOB8LeJCeJkWJTTaSCPkKXJZxsVZRV2p_Wo4f9szgY7G-ClBQFjvaQAufVS4nMJFJPKmd8jSPQK-IK9tzHfTPuXBMVHswFU10b2f__aoTJhNGx6j5KVtJjHaG6AEO4kNItsQtPlf-5qCAG2bhqj9T_SzWALRQ/w480-h640/2022_0419_092127.jpg) |
Útban a madárles felé...
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgx4WdzbBtIldSApPilqPwseYskZANuZehc3C8Qfm-X1yjc-gO1v4hT3B7uLApyWxZ9HgeNOe0RJnzotw4rkcXFn_eVGV4c-Am6ybefT3CB_0xdZfB_9bVliK1nAZ3TuxZ0G7EO2mMo8l8mq4jOb5JqDChICR3sLMkQME_VMeNBUcCU6KNZnVOgmPUSiA/w640-h482/2022_0419_092844.jpg) |
Dolmányos varjú
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi5JsL4_ChYJh1Cg_nmI85XwBsuJ1WA2eLQbkPluvx9bW2zO2acHX5muZE7ex-Z1TaCK7IOG3qwF1aw8bvslqo8Em4VvXqULbyJSkju6venv-5g5v16c6lO1SwVcAo4MFEheOT11Oc58B5QQJ7SByOPxlhYY87m6MJwPWg87GTLLCzD0OoKPGFns6Mnmg/w640-h360/2022_0419_093059.jpg) |
A Holt-Sió egyik ága
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjR4MiK8Fw5mlniUOvIKAreFC4AXVLTestsdK7dF-6z4wwGr-hlxTGM2uQGfqrHzvXaItkyY84AchgppuCb8yIz_v7s4v2byO4TKX9AWV_4VivRb8fBeJdS-WsFsthxngk3ipixNU5OBphZgZIgKsE_-hne6r8rJgGYXZzgsnv6xN2p0RynoZ1ESXULpg/w640-h392/2022_0419_093820.jpg) |
Megérkeztünk Sáros alja madárleséhez
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiLV8h9sAMNpm0Qpc0-ifUqZpO6V0KGfDAcjPI5EASE3GZkYIO5K4SMjcE2XN6Qb7RPD1-FP2EPYmJE-xZAfsxF-_cyyJ_pXJzbTNTSTPLSRcnl8iqDEvrWycYiW219Be6GlO5V8H4Vox-aNbpoFJ5Plu-1tAkdmiLschaKz93L97WV9k_BBoUlm9Mwig/w444-h640/2022_0419_093832.jpg) |
A kilátó, aminek már a második emeletén állok...
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhzMzMJUCJ93sBV9bEi55oBySYSnMk9cvJarsnUoBDv8H1v7Nhecz_Su-v7Krzng9khetEXwV8iX-v1HtUv4PIw5GroWDlodLfqahRHR-DNUT-E1QLmkZjod9KP8fGEbp93hEgYgFazi1gQSE4EpawZOfrCy4l5-Z_6vEDNlU-T-yND4QJTfPeL5nRy5A/w640-h190/2022_0419_094907-pano.jpg) |
Panoráma a kilátó tetejéről a Sáros-tóra
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiA9sXRSSvE2OOUlAeeWb2vXwwll5xJBLhWkfwzNUDzKSMGv67eOEBdT79ziECtDv2dadqFwMbi-Eg6lqRMvLxNdgprEnc6IWLDvJVNxQj0PX21ZoU_WlGxEtGl64z-5I7IrSgsTAbzica8O-dtYUd8IwNIcrzvRbLAkUNWl7fYT0DTBqOCh5crkMfs7w/w640-h480/2022_0419_094033.jpg) |
Egy hattyú tavon
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi8ln1-qlRDWKNkG849goEPzth_v6MTkkoT92EYUmBoimu8gNifUSLBFPeqxfXp841MUQ9T-ZkYV9I0b6Bus1EKYpS2ZNKmd7vbJ9keyG1ug3ZUZmyT9Z8V0VazqqyGLhz1sH6j81jLhPBzjXaMsgElkLzdGodtn6r8L6aVlKrE0-6O7fQlbShhifhLvA/w640-h480/2022_0419_094142.jpg) |
Egy szürke gém a tó partján...
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgIg1nsw-21PVyKacz2op1YRuzq-fyMhFCxqpkmTckCdCP46kMct26DJ7DLDo5DDldZtGisKAif7Z2aLMPkQhJg52r0M0Et0TdvKOkAj7DFFtxCaNN6V6VlygAFBUPu0Z7F35-K_AwkufjF4csjPBRmFITT2dHcIJHlNlKagmU5dfRMG_H-fT62_Od7zw/w640-h480/2022_0419_094247.jpg) |
...és egy másik, a tóban vadászik...
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgSYlVaqA1EXb7qW2Vi69dKp6Jet4vV0BZ80ueFCDjGFmlGXpAEYB6NNU7VImBENbXF3kI3dnkwl8haXHsYGUc7Tv725ZYKCi5t4rtQGO_BWS4hReA8TzI684eEjqtSEDUq-b2g2soNqvUXll44lDlLmVNBXPYeccUXp3NehI3Z5jT7YQYWl4_iOGEHYA/w640-h480/2022_0419_094309.jpg) |
...egy újabb a tó szélén
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgFW-vZCSpiwTSxJLBKBcuuS3FAIEgKpR1lYopWH4vQCpr0KBIb1QD1WAWXRj4pJNqGVHjdc7wEhYrOz91ziLaSbH2gghXTPj4JmQPhX2T3Q3a-t1HJyjm7aNxtMzvCM4Wb5fuaQHBJN014g8Jf8adWcpxg0yMi-Vc4un0mD-jKx7rjCxknDfcSwQSlqw/w640-h480/2022_0419_094453.jpg) |
Egy újabb szürke gém a levegőben
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhCHouIWLx0xWCtjYZN0rYoEin-qo2W1_W6pmbtiJ2_GpFahxf2R1hNcw5LwFp2vfNtDSDZaricnYnj-K4KWjJ71cWjFAn0Dyv0u40-5GWP78j1QihmaZhBci9DVDunFumxTIxGJgHyLNYBoCL3Pb1T-ChZxh5nIGlENZPqkODo9gLQ3xmgOvFspo9LWw/w640-h202/2022_0419_094753.jpg) |
Nagyon szép volt a kilátás
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhuGYtW4FBAaXPKsjuNdsd57rfmXetFx090K89ylp7DTEXInQzosZcAFfJ3a-FA2-px4nuL73aJ6RY0bt6xPul95nfyg8Rbe4TjTsLoU_OCwRONaQ_ptAS6ZZx9k5sI-Ef7vw4zE7ImGBr4SkFaIjehSXAbj7vMafJVlZ7OQR_BrImMSbvcybycfkRbqg/w478-h640/2022_0419_095005.jpg) |
A madárles tájékoztató táblái a kilátó legfelső szintjén...
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEimz6ILJ_G4Cr39Gw6n84RwNp21E9OKCQc-iRAWphJCNq0pE6PHnVViuPVvfQrqYSMgcucp3FFHpYC0_j9D75naxsJCnBW6IILSz7rIOOFexZ6dZxn6B127iIdPyXTggKs-qSsefDL6tbH35TQmTmdMc_rRA22o1F712ZBl4W-W4DVgUZnLAkRg6jfDpw/w640-h480/2022_0419_095344.jpg) |
Megint egy hattyú
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhOxa0xbaa5wOO5M9QPmli8IyMUtUMil-mubEP2q63QwJxzgJQ6dbC9WtCSAzmDDOdsvUF0ZGZfqh0XFw1UzDUHJDUhRy8k9hyzTm9a5S4y4K4OZkBGTSwpir4FzHENKpNSEPjrsNPDyuV05JxZYGBtGhJzUj1y2HM95LYKrabCyWqL3hRdNvV3-0PFHQ/w640-h480/2022_0419_095400.jpg) |
Légi forgalom...
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgzZyL51hsHC_ei_EFYK9FhUOLRWoPxNssyrlOs4kKJaA4zf7XdoymeyZoIiLeA7-pDsQ3loC5M1NbyLFai_EfvbxrLUZ-ZREvt0MKF7hxzPqclRztUSfvIHZh-fh21Muj4RBgtlWbFMeTfcsT3O-LExxwNBiIKLldFM3UyCYJ9ZLW-cPQHkY8HxLmYxg/w640-h480/2022_0419_100203.jpg) |
Egy szürke gém vadászatra készülve...
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgD1C-p3xcb5_HtA4l4ecrLNEMRGKMdSILKW37upKRtf7HYk3y2PK7r_zpE2HJjS0oyCsQ3Y617xq-doQMzpGdZdG_0fa6QUoZObiGfJbZZ7zu83vpBaSWSCYrKP5IJbgMCUWhHVglUaRYjXItyaJZrVWFCEzsTRMq6zN9ZZiqEnKLxVc5_wWks2TWkTA/w640-h480/2022_0419_101313.jpg) |
A tó partján halász felszerelések...
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjvMWb9NaWTsUb-uOQWlvoE33iFs0y7koT4fc_S04vbGpqHLP605S6MXAWMcy6xPJiMpzg3XMfeTPRU2VmbL-6aSRcpMMEOTA8Bd6F8FC0J68NEqNun6nd3DhLsO5O9F0iv_FtYd6joIO5D0yxzM0tW8R65Hc4fhFqZ9Mwj7HIm5eLGos6CBXi4Sz4Wxw/w480-h640/2022_0419_101334.jpg) |
....varsa |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjyGcfC3_jnNEyuV3hJ4Tp52RRo8_GNUq8M5P0OQNMaJnPIS2FNt7mixtvSSaJJnZE6zup_Ap3yuBTtYih2SVUty1N87XZzYkOUiIeyCBtelFmjF5m6T07xLSim-hZr_KGPicyOR8Qdbc46n_bLc4eKpbynAIXDsLyLqJbSzogD4gI7wwvjhGa7ysK-Ww/w640-h480/2022_0419_103144.jpg) |
Ez a kis hal fürgén forgolódott egy kis öbölben
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjYZq_F6s1o3NG8Lv7VGxHEHL1C2GysjQhnrprasLbKg3awlXtdyHp4qp96n_9Utd-KRRm8huGszzRiK4lb1_AgO3JgsvMQmtFqetb5lanEvfh6uhYK3hK1b3H5mOuknpK46zsNm1o28Z_XXauZ1Wvxybs3g1m5ZdKmiY47gsDOlYT57roCx4N-EVjfUw/w640-h480/2022_0419_103253-103159.jpg) |
Távolban úszó hattyú
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgWEVfVM2VsNUtcO1LV8ExkMJhFkKXEkMRh-_t9xOdELhZzARY5adepeKH3pUxnsgo95HhFFGiNAG8R94nEXCNEQSfF_EZRTuRH4maaxAR0T3QGBQ5IguKvh5_VgYCdeK_Cu59uejpmfPwLpeHsjlCpg_XNQVLgGomxvk-NrjdMd54UK8r1tZvWMbN9xA/w480-h640/2022_0419_103909.jpg) |
Sínen vagyunk!
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiip7Qne_bCRwO3Axl1OW1XtY7TgZkGdo4IKkyWoCFvN3Z6BCYgXe-qoYRbsnxYaADcnZAzmLWoG5NxAiPUz_mLNIpesMGV-pnODpbUpYiUuYtIgx4c227TJtIeUzE4G3JvooOTuMga2dOz34hV3f_5PiYyv-WWMM3PgMnSsvRzPHyTiDc8zetXWjiJfg/w480-h640/2022_0419_104209.jpg) |
Az utolsó gém, amivel találkoztunk
|
Mindig találtok felfedezésre váró érdekes szép helyet!
VálaszTörlésKöszönjük szépen Éva! Nagyon szép és érdekes kirándulás volt, csak kár hogy hűvös volt, és nem sütött a nap 🌞...
TörlésMennyi jó madár fotó - nem győzöm csodálni. És az a hatalmas, öreg fa, ami elé álltál. Vajon hány éves lehet ? Tudna mesélni....De látom virág még kevés nyílik. Mindegy - így is szép volt a túra, meg a képei.
VálaszTörlésKöszönjük! Igen, a fa hatalmas volt, alig látszom alatta 😀. A madarak szépen voltak, és szerencsére sok is volt belőlük. Ha jobb fényviszonyok lettek volna, biztos még jobban sikerültek volna a fotók. De nem kell panaszkodnunk, örülni kellett, hogy egyik nap sem esett az eső!
TörlésSzép kirándulás lehetett! Szívesen végigjárjuk majd "élőben" is! Köszönjük a kedv csinálót! Üdv. Géza.
VálaszTörlésKöszönjük szépen! Jó kirándulást majd a Gemenci erdő többi tanösvényén is, legközelebb biztos mi is indulunk majd újabbakat felfedezni....
TörlésKöszönöm az élménybeszámolót, többször jártam már ott, de mindig marad felfedeznivaló! :)
VálaszTörlésKöszönjük! Akkor ideje újra felkeresni a Gemenci erdőket 😊.
Törlés