2020. január 13., hétfő

Megemlékezés a mözsi Emlékparkban a doni áttörés 77. évfordulóján, a falu elesett hősei tiszteletére - 2020. január 12. vasárnap


Mözsön, az Emlékparkban 2014. óta tartanak minden évben megemlékezést ezen a napon, a doni áttörés tiszteletére.
Az első megemlékezést Édesapám, Laszlovszky Imre kezdeményezte, és nagyrészt ő szervezte is.
Azóta is aktívan részt vesz az emlékünnepségeken, az idei megemlékező beszédet is ő mondta el. Utána Cseh Lászlóné elszavalta Antóni Sándor "A Don-kanyarnál" című versét, majd meggyújtották a kegyelet mécseit...

A felvételek 2020. január 12-én készült, melyek egy részét Édesapám készítette, nagyobb részét pedig Tófalusi Hajnalka.


Kezdenek gyülekezni a megemlékezők - bal oldalt Cseh Lászlóné, középen Édesapám...






Elkezdődött az ünnepség....

....amikor Édesapám, Laszlovszky Imre....

....elmondta megemlékező beszédet...

Nagy-nagy tisztelettel köszöntöm az itt megjelenteket, akik eljöttek, hogy megemlékezzenek a II. világháború és azon belül a Don-kanyarnál elesett hősök emléke előtt.
77 éve annak, hogy ezen a napon a Don-kanyarnál kezdődött a szovjet offenzíva, mely súlyos vereséget mért a magyar hadseregre.

Ezen a napon ország szerte megemlékezéseket tartanak. Így itt Mözsön is megemlékezünk a 83 helybeli mözsi hősi halottról. Közülük már csak 4-5 hősnek él közvetlen leszármazottja, és 30-35-nek oldalági hozzátartozója. 16 hősi halottnak még a családját is kitelepítették Németországba.
Mi most otthonról a meleg szobából jöttünk, és röpke egy óra múlva ismét hazamegyünk a meleg szobába. 
Szálljunk magunkba, és gondoljunk rájuk.... Gondoljunk rájuk, akik hosszú órákat, napokat töltöttek a sokszor 30-40 fokos hidegben a szabad ég alatt, miközben az élelem és ruházatuk sem volt a legmegfelelőbb. 
Koppányi Sebestyén főhadnagy, a 4. gyalogezred ezredmásodtisztje 1943. január 13-án írta naplójába. Ebből olvasnék fel részleteket:

"Délután 15 órakor parancsot kaptunk, hogy vonuljunk vissza. Az ezred egyes részei teljesen elszakadtak tőlünk. Mindenütt halottak, megfagyott katonák, fegyverek elszórtan, raktárakból kihordott eldobált élelmiszerek, eldobált tárgyak, minden ott hevert a visszavonulási út mentén. Minden nehéz volt a magát is alig vonszoló ember semmit sem tudott már vinni. A kegyetlen hidegben némán vánszorgott vissza a megmaradt töredék. Kígyózik a hosszú sor.  Néhány szekér, rajta sebesültek, fagyott katonák. Az emberek alig vánszorognak, csak az életösztön tartja mozgásban a lábakat. De fegyvert már alig látni a kezekben, nem bírják. Túl nagy lett a teher, a kegyetlen hideg a -40 fok velőkig hat, megbénítja az agyat is. Az egyik hadnagy lovon ülve énekel, vagy inkább óbégatni kezd. Megőrült? A hideg hatása ez. Estére végre házakhoz érünk. Körvédelemre berendezkedni! Kivel-mivel?"

Ilyen és hasonló naplójegyzeteket mások is írtak.


Ezután hallgassunk meg egy verset, hajtsunk fejet a hősök emléke előtt, majd mondjunk el egy Miatyánkot és gyújtsuk meg az emlékezés mécseit....

A hősök nevében köszönöm, hogy eljöttek!


A megemlékezők egy része...


Antóni Sándor "A Don-kanyarnál" című versét....
 
....Cseh Lászlóné szavalta el....

Elszálltak a könyörtelen hosszú évek,
vele együtt mentek el az utolsó remények.
Sokat emlegetett, átkozott Don-kanyar,
Hol örök álmát alussza sok ifjú magyar.
Domboldalán vagy a folyó mentén,
Vadvirágok nyiladoznak a kopjafa tövén.

Magyar baka fekszik lent a hideg földben,
üzenetet is csak szél hoz dideregve.
Sok ifjú gyermek és családos apa,
ki a szeretteit soha többé nem láthatja.
Mégis várja őt gyermek és feleség,
kik csak félig érezték a család melegét.

Megsárgult tábori levelet esténként olvassák,
minden áldott sorát százszor megcsókolják.
Megfakult fényképeket sorba nézik,
Könnybe lábad szemük, szívük újra vérzik.
Legyen ez a halálkanyar örökké átkozott,
Mit sok százezer magyar vére áztatott.

Távol a hazától idegen földben,
Elvesztettük őket mindörökre.
De emlékük szívünkben örökké él,
Míg magyar ember él a földtekén.
Nagy árat fizettünk, hol ott semmi dolgunk,
Az értelmetlen halált, mit örök gyászként hordunk.

Emlékezzünk rájuk és soha ne felejtsék,
Ifjú életüket derékba törték.
Hajtsunk fejet némán és gondoljunk rájuk,
Egy percnyi csendet mit emlékükre szánunk.
Nincs bosszúvágyunk, azt szívünk nem akarja,
Légy örökké gyászunk árvák Don-kanyarja.


Majd meggyújtották az emlékezés mécseit....