Mözsön az Emlékparkban 2014. óta tartanak minden évben megemlékezést
ezen a napon, a doni áttörés és a mözsi elesett hősök tiszteletére.
1943. január 12-ével kezdődően a Don-kanyarban a vörös hadsereg támadása folytán a 2. Magyar Hadsereg nagy része szinte napok alatt megsemmisült. Már itt is több mözsi katona vesztette életét, a teljes II. világháborúban pedig összesen 82-en.
Az első megemlékezést Édesapám, Laszlovszky Imre kezdeményezte, és nagyrészt ő is szervezte, még 2014-bnen. Azóta is évről-éve aktívan részt vett az emlékünnepségeken, és a beszédeket is ő írta és mondja el, évről-évre.
Az idei megemlékezésen is részt vett, a koszorúzásnál is, de a beszédet már nem ő írta és mondta el, átadta a stafétabotot a fiatal korosztálynak. Idén Weisz Péter történelemtanárra jutott az a megtiszteltetés, hogy megírta és elmondta a megemlékezés beszédét.

A fényképeket Domokos Gábornak köszönhetjük!
![]() |
| Édesapám interjút ad az "Őket is hazavárták" című könyvéről, amelyben a II. világégés frontjain elesett, több mint nyolcvan mözsi hősi halottnak állított emléket. |
![]() |
| Kvanduk András interjút ad. Ő a hősi halottak egyetlen, még élő közvetlen leszármazottja. |
![]() |
| Elkezdődött a megemlékezés..... |
![]() |
| Weisz Péter elmondja beszédét.... |
![]() |
| A koszorúzás - balról Édesapám, mellette Kvanduk András... |
![]() |
| Tisztelgés a hősök előtt |

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése