2018. május 24., csütörtök

Az ófalui Német Nemzetiségi Tájház


A Hidasi Tájház megtekintése után indultunk tovább a közeli Ófaluba. Itt is a szépen berendezett tájházat néztük meg, mely szintén a Kossuth Lajos utcában álla, a 38-as házszám alatt.

"A Német Nemzetiségi Tájház az 1830-as években a Han család otthonaként épült, az istálló és a pajta az 1920-as években készült. Az épület "Fachwerk"-szerűen lett megépítve, a faszerkezet nem látható, levakolták. A falak döngölt vályogból vannak. A tető megmaradt az eredetileg is épült szalmatetőnek. Ugyanakkor a szalmát, a régi öregek elmondása szerint, minden aratás után alá kellett dugni (pótolni), hogy ne ázzon át. Látható, hogy a fonás, a tetőfedés a réginek megfelelő.
1979-ben nyílt meg a tájház.
Az első szobát helyben gyűjtött, részben esztergálással készített tárgyakkal (ágy, székek, bölcső, gyermekbútorok) rendezték be, de a jellegzetes viseletet és a lakásban, háztartásban használatos textíliákat is láthatjuk. A menyasszonyi ruha és a vőlegényi ruha is ki van állítva, érdekessége, hogy Ófaluban a menyasszonyi ruha fekete volt, anyaga a csipke, vagy a varrásmód jelezte a jómódúságát.
A hátsó szobában állandó kiállítás keretében mutatják be a székes és faesztergályos mesterségeket, az elmúlt 100 év gyékényfonatú székeit. A pajtában a földműves gazdálkodás eszközei, az istállóban az első, még áram nélkül működő faeszterga pad van kiállítva."

Idézet: innen

A felvételek 2018. április 2-án készültek.


A falu bejáratánál ez a székelykapu és ez a maci köszönti az idelátogatót...



A tájház utcája

A tájház...



Apukámmal a tájház udvara előtt


A ház az udvarból nézve...




A konyha...








Az első szoba...












Egy régi menyasszonyi koszorú

A hátsó szoba, ahol a székek vannak kiállítva...




Leírás székek készítéséről

A szobák megtekintése után szétnéztünk az udvarban, és indultunk a pajtába...







Leírás a pajtában



Az ehhez a naphoz kapcsolódó összes bejegyzés:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése