Tolna városa Mözs szomszédságában fekszik, a két település már szinte összeépült. Tolna és Mözs közös községgé alakulásáról már az 1966. május 25-i tanácsülésen született határozat. 1989 március 1-jén Tolna a régebben elvesztett városi rangját ismét
visszakapta. Ekkor Mözs községet településrészként hozzácsatolták. 2013. január 1-től járási székhely.
A 12000 lakosú Tolna évezredes lakott hely, és magának a megyének is névadója. A római korban „Alta-Ripa"-ként már jelentős település volt. Mind a latin, mind pedig jelenlegi neve a vízhez, a mellette lévő Dunához kötődik. Szent István államszervezésétől kezdődően - mint királyi birtok - Tolnavár néven egy ideig megyeszékhely. Többször tartottak itt ország- és megyegyűlést.
Az 1055-ös tihanyi alapítólevél Tolnát „Thelena" alakban említi. Fontos átkelő- és vámszedőhelyként a XV. század elején mezővárosi rangot kapott. A település fénykora a XVI. sz. közepére tehető, melyet széleskörű kereskedelme és kikötője biztosított. 1556-ban Tolnát - Budától a Fekete-tengerig - a legnagyobb településként tartották számon. Több király is időzött a városban, ugyanúgy, mint az akkori ellenségünk, II. Szulejmán Szultán. A mezőváros fejlődése a török időkben tört meg. A hódoltság végére lakosainak száma jelentősen lecsökkent. Az 1720-as években megindult a német telepesek beáramlása. A települést birtokolta a Wallis, az Apponyi és a Festetich család is. A városalapító népcsoportok összefogásának köszönhető, hogy Tolna ismét felvirágzott. Ekkoriban épültek jelentősebb műemlékei: a római katolikus templom, a Festetich-kastély és a Kálvária kápolna. 1856-ban a Duna szabályozásával a korábbi meder holtággá változott, ami a
város fokozatos kereskedelmi hanyatlásához vezetett, annak ellenére,
hogy a XIX. század végén még jelentős könnyűipari üzemek létesültek,
valamint megépült a máig impozáns lovassági laktanya.
A fentiek nagyrészt
Tolna város honlapjáról származnak.
Az alábbi gyönyörű képeket Szabó Ágnes (szaboagi59@freemail.hu), tolnai barátnőm fényképezte - 2009. és 2012. között - akivel már 14 éves korunk óta ismerjük egymást, osztálytársak voltunk Szekszárdon a középiskolában, és azóta is töretlen a barátságunk.
 |
A felújított Városháza a Hősök terén, melyben a Polgármesteri Hivatal működik. Eklektikus stílusban épült 1905-ben. Tervezte és építette Náhm Antal. |
 |
A felújított Hősök tere |
 |
A felújított tér a kanyargó Duna sziluettjével |
 |
I.világháborús emlékmű a téren |
 |
A Polgármesteri hivatal a II.világháborús emlékművel a téren |
 |
A II.világháborús emlékmű közelről |
 |
A hősi hallottak között szerepel Ági barátnőm Nagyapjának neve is: PAUL LAJOS |
 |
Az 1956-os emlékmű |
 |
A városháza télen |
 |
Az I.világháborús emlékmű, 2012. februárban |
 |
Az I.világháborús emlékmű, még 2011. februárban, a felújítás előtt |
 |
Így nézett ki a Hősök tere a felújítás előtt |
 |
Szintén egy téli kép, a felújítás előtti időszakból |
 |
Havas pad a téren |
 |
A Hősök tere 2009-ben |
 |
Az I.világháborús emlékmű, 2009-ben |
 |
A Polgármesteri Hivatal és a II. világháborús emlékmű 2009-ben |
 |
A tér esti fényben, karácsony előtt |
 |
A behavazott Szent István szobor a buszmegálló mellett |
 |
A település középpontjában áll a Szentháromság szobor, mely 1823-ban, klasszicista stílusban készült. |
 |
A megyében egyedülálló, hogy Xavéri Szent Ferenc, a népszerű missziós szent
is fellelhető a szobron. |
 |
A Szentháromság szobor háttérben a katolikus templom |
 |
A szobor télen, a város karácsonyfájával |
 |
A Nagyboldogasszony katolikus templom barok stílusban épült 1769 és 1773
között.
A templom szentelésére 1772-ben került sor. Tornya 53 m magas. |
 |
Szent Péter és Szent Pál apostol magyar barokk stílusú szobra és két kőből faragott váza látható a torony két oldalán. |
 |
A díszes kapubejáratot két kőoszlop képezi |
 |
Középen hegedűtok formájú ablak, tőle jobbra és balra szoborfülke, benne két
magyar szent király István és
László életnagyságú, bécsi barokk stílusú szobra
áll. A párkányzat alatt a Festetich címer látható. |
 |
Távoli kép a templomról télen. |
 |
Szintén egy téli kép a templomról |
 |
A templombelső |
 |
A templom védőszentje a Nagyboldogasszony |
 |
A főoltár, mely több mint 220 éves. Valószínű, hogy a Mária mennybemenetelét ábrázoló
főoltárképet és a mellékoltárokat is Ujházy Ferenc pesti festő készítette. |
 |
Egyik mellék oltár és egy színes ablak. Az adakozó neve az ablakon olvasható. |
 |
A Sztárai Mihály Gimnázium épülete |
 |
A gimnázium oldalsó bejárata az aulához |
 |
Szobor a gimnázium kertjében |
 |
A Bezerédj Pál Szabadidőközpont és Sportcsarnok. A gimnázium és a szabadidőközpont is a régi szovjet laktanya
területén lévő épületekből lett felújítva.
|
 |
A tolnai hernyóselyem-fonoda 1900. tavaszán kezdte meg a selyemfonalgyártást, ami hetvenegy évi folyamatos termelés után 1971.
augusztusában fejeződött be. |
 |
A selyemszoba ma múzeumként üzemel, ahol képekkel és a régi termeléshez használt gépek megtekintésével lehet
végigkísérni a fonalgyártás folyamatát, például a képen látható selyemgubót. |
 |
A Tolnai Kékfestő Műhely és Múzeum igen
tekintélyes múltra tekint vissza. 1810-ben alapította Kintner András. A
műhelyben jelenleg hatodik generációként dolgozik Horváth Tibor, kékfestő
népi iparművész és Horváh Tiborné (Nagy Mária), kékfestő népi
iparművész. A mai napig a régi eszközökkel, gépekkel és több száz különböző mintafával dolgoznak. |
 |
Az 1720-ból származó Nepomuki Szent János szobor nemcsak Tolna, hanem a megye egyik legrégibb barokk szobra,
a vízi emberek védőszentje. A Hősök tere és az Árpád utca találkozásában áll. |
 |
A megszépült Árpád utca, mely sétálóutca lett |
 |
Árpád utca felújítás előtt, még 2011. febrjában |
 |
A havas Bajcsy-Zsilinszky utca |
 |
Díszes ház- és kapuhomlokzatok. |
 |
A Kápolna és Kálvária domb a stációkkal. A kápolnát, a stációkat és a kereszteket Markmiller Bertalan állíttatta,
Berényi Zsigmond püspök jóváhagyásával. (1739-1748.) |
 |
A Kápolna oldalnézetből |
 |
Jézus vállára veszi a keresztet - a stációk képei a pécsi Zsolnay gyárban
készültek, melyek mára kissé már megkoptak. |
 |
Jézus meghal a kereszten |
 |
Jézus
testét sírba teszik |
 |
Ismét az előző stáció, és mögötte a feszület |