Mözs község a Duna jobb oldalán, Tolna megyében, az egykori szekszárdi járásban, Szekszárd és Tolna között helyezkedik el. Szekszárdtól, a megyeszékhelytől 10, Tolnától 3 km-re található.
Mözs környékének benépesülése egészen az őskorig nyúlik vissza. A település határában őskori, újkőkori és rézkori emberre utaló nyomokat találtak. A falu környékén két bronzkori település is előkerült. A rézkori és a kelta településnyomok feltárása közben a régészek egy bronz ékszerdepóra bukkantak. A feltárás során bronzból készült spirálgyöngyök, nyak- és karperec töredékek, hajkarikák kerültek elő, melyek ie. 1300-1200 körül, a késő bronzkorban készültek.
A vaskorban a megyét kelta törzs szállta meg.
A római uralom idején a környékre Alta Ripa erődje vigyázott. Alta Ripa római táborhely volt Alsó Pannóniában, a Duna jobb partján az Aquincumtól (Óbuda) Mursáig (Eszék) vezető úton. A névben szereplő "alta" nemcsak magasat, hanem mélyet is jelenthet, mivel ez a szó a latinban csak magasságkülönbség jelzésére szolgált, függetlenül a szemlélő helyzetétől. Az "alacsony part" kifejezés tökéletesen illik Tolna térségére. Ezt támasztja alá a Mözs határában megtalált római út maradványa, valamint római téglák, mérföldkövek, épületek alapfalai. A község környékén találtak egy kőkoporsót is, melyben egy bizánci katonát temettek el.
![]()
A római birodalom bukása után Alta Ripa lakatlanná vált, ami után a vidéken a hunok telepedtek meg. 1961-ben 22 sírból álló IV-V. századi hun temetőt tártak fel. Atilla halála után a keleti gótok, majd a longobárdok, az avarok, ezt követően a frankok uralma alatt állt a település, egészen a magyar honfoglalásig. Az Árpád-kori Mözsre egy régészeti feltárás akadt rá 1962-ben. A mözsi homokbánya melletti út alatt 86 sírból álló XI. századi magyar temetőt tártak fel. A falu valószínűleg a tolnai várispánság szolgáltató falvai közé tartozott. Erre utal Mözs nevének eredete is. A falu első írott neve Mesk, a későbbi időben pedig több néven is említik, úgymint: Mies, Mecs, Mezs, Mecse, Mócs, Mers, Mösse, Mesz, Möss, Moss.
Ezek a szavak valószínűleg mézet jelentenek. Elképzelhető, hogy az Árpád-kori Mözs faluban Tolnavárhoz tartozó királyi várnépek laktak, akik méhészettel is foglalkoztak, kötelezettségeik közt pedig a méz beszolgáltatása lehetett. Korabeli iratokban Mözs neve először 1335-be jelenik meg, mely egy, a Vatikánban őrzött levéltári bejegyzésben így szól: "P de Mesk solvit XV banales". Ami annyit jelent, hogy a Meski plébános 15 dénárt fizetett. Csak 1721-22-től, az akkori összeírásokban szerepel először Mözs néven. De ezután is néha még említik az előbbi nevek valamelyikén.
A török hadjáratok idején, 1541-ben, a megye keleti része, így Mözs is hódoltsági területté vált. A mostani Mözs területén négy település létezett: Icse, Ság, Fehérvíz és Mözs, melyek a szultáni kincstár birtokához kerültek. A megye török uralom alóli felszabadítása után Mözs és tartozékai az újpalánki harmincad-hivatalhoz kerültek.
Az újkori betelepülés az 1700-as évek elején kezdődött meg. A lakatlanul maradt falvakba először felvidéki telepesek jöttek, főleg Nyitra megyéből. Az újratelepítés kezdetén ők - vagy ahogy akkor mondták, tótok, - voltak még többségben. A németek betelepülése csak ezután kezdődött meg, de pontos időpont nem ismeretes. Csak annyi bizonyos, hogy az anyakönyvi bejegyzések 1727. március 27-én tesznek először említést német gyermek születéséről.
A falukba Schwarzwaldból, Wüttembergből, Thüringiából, Bajorországból érkeztek betelepülők a XVIII. század elején.
Az akkori Németország 276 kisebb-nagyobb fejedelemségből állt, az uralkodók pedig sok esetben kiszipolyozták az alattvalókat. A német parasztok sokat szenvedtek a francia-osztrák háborúk miatt is. Örökösödési törvényük pedig úgy szólt, hogy csak az elsőszülött örökölhet, így a később született gyerekek már semmit sem örököltek. Valószínűleg ezek az okok indíthatták őket az áttelepülésre.
A falu nemzetiségei békében éltek egymás mellett, az értelmiséget a pap, a jegyző és a tanító alkotta. A mesterségek nagyjából így oszlottak meg: 16 takács, 5 kovács, 4 szabó, 4 csizmadia, 2 asztalos, 1-1 kádár, kerékgyártó és fazekas.
A falu a XIX. században indult fejlődésnek. Az új templomot Stann István tervei alapján építették, és 1821. június 24-én szentelték fel. Az 1848-as forradalmat követő jobbágyfelszabadítás utána a faluban megindulhatott a polgári fejlődés. A parasztok egyre nagyobb földterületeket vontak művelés alá, 1878-tól eperfákat ültettek az utak mentén, ezzel fellendült a selyemhernyó tenyésztés. A község életére jótékony hatást gyakorolt a vasút, mely 1883. októberében Mözst is bekapcsolta az ország közlekedési vérkeringésébe. Az első mozdony 1883. október 28-án állt meg Mözsön. Ugyancsak ennek az évnek a végén, december 1-én avatták fel a kincstárilag kezelt postahivatalt, mely a 729 sz. belföldi kerülettel kezdett működni. 1889. február 1-én indult be a tejszövetkezet, az Általános Fogyasztási Szövetkezet pedig 1908-ban alakult meg. 1920-ban épült meg a máig működő, akkor még 12 járatú gőzmalom. Ez volt a falu első ipari üzeme. Mözs 1925 óta körorvosi székhely, postahivatalában ez évtől működik telefon és távírda. A faluban 1926-ban gyulladt fel a villany.
Az első világháború a mözsi férfiak közül tömegesen szedte áldozatait. Németország erősödésével a birodalom határain kívül élő németek nemzeti önérzetének felébresztésére induló propaganda akciók csak néhány mözsit késztettek a Volksbundba. A legtöbb mözsi német magyarérzelmű volt, és magyarként harcolt a második világháborúban. Ennek szörnyű poklában több mint 80-an vesztették életüket. Mözst elkerülte a front, így háborús károk nem keletkeztek. A szovjet csapatok 1944. november 30-án érték el a községet, és szállásolták be magukat a falusiakhoz. A háború végén a Potsdami Konferencián kimondatott, hogy minden nemzetiségnek saját anyaországában kell letelepednie. Ennek alapján 1946 és 1948 között Mözsön is végrehajtották a XX. század egyik legnagyobb kollektív igazságtalanságát, a ki- és betelepítést. A német anyanyelvű lakosságot kitelepítették házaikból, elvették vagyonukat és vagonokban német nyelvterületre szállították őket. Mözsről 246 családot, nagyjából 1000 embert ítéltek e szörnyű sorsra, melyből ténylegesen 754 személy telepítettek ki, az akkor még két Németországba. Szülőföldjükről elűzve földönfutókká váltak. Ez engem is érintett némileg, hisz Édesanyám rokonságából is sokakat telepítettek ki, megfosztva Őket teljen vagyonuktól és szeretett szülőhazájuktól. Helyükre felvidéki magyar gazdákat és Hajdú-Bihar megyei, főleg biharnagybajomi nincsteleneket hoztak. A németek egy része azonban mégis itt maradt, a szekszárdi szőlőhegyen bujdosva az 1950-es rehabilitációig. Többen, nagy erőfeszítések árán visszavásárolták saját házaikat.
A mözsi Új Élet Tsz 1959-ben alakult meg, melynek egy időben a falu minden gazdája a tagja volt, és mely végig a megye termelőszövetkezeti élvonalához tartozott.
Az 1966. május 25-i tanácsülésen született határozat Mözs és a szomszédos Tolna községek közös községgé alakulásáról döntött. Várossá válása 1989-ben következett be.
Mözs mára olyan többnemzetiségű faluvá vált, ahol lassan a magyarok kerültek túlsúlyba, de továbbra is jelen vannak a németek, a tótok, a felvidékiek, a székelyek, a délvidékiek és a cigányok is.
A fent leírtakhoz forrásként Koncz Ádám írását vettem alapul, mely 2004. szeptember 17-én jelent meg a Mözsi hírlap különkiadásában. Az eredeti szöveg lerövidítve, egy-két saját gondolattal kiegészítve olvasható most itt.
