2015. január 14-én a mözsi művelődési házban egy újabb szép és értékes kiállítás nyílt meg, Bogyiszlói selyemkendők címmel. A kiállítást Tóth István Bogyiszló polgármestere nyitotta meg. A megnyitó után közreműködött a Bogyiszlói Hagyományőrző Egyesület négy fős kis csoportja.
A kiállítás 2015. január 30. volt látogatható.
A kendőkről az alábbi leírás Tóth Györgyitől, a Mözsi Művelődési Ház vezetőjétől származik:
A bogyiszlói viselet erre a falura jellemző, egy viszonylag zárt közösség. A
kalocsai sárköz tájegységhez tartoznak. A bemutatott selyemkendők
kimondottan az ünnepi viselet részei voltak, amit a 35-40 év fölötti asszonyok
hordtak. Talán 3 db kendő volt kézzel hímezve, a többi színes szövött volt. A
kendők rojtozását készítették egyedileg. Ezeket a nagy selyemkendőket vállra
terítve, majd elől keresztbe vetve, hátul a derekukon kötötték meg. A fejükre egy
kisebb rojtos selyemkendő került. A bütykös pacsker is az ünnepi viselet rész
volt. Ehhez hasonlót találunk a sióagárdi viseletben.
A felvételek 2015. január 14-én, Édesapám által készültek.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhj4KTyp35-QHEes7eQgijYQZ_gJalEQBNPtaqLP1XETDJxvETIhqzB4DYq2O9ML0aVTVqFjmbt3lMromGXRdv1pwJgUYiXiY-VXLh_sLwh4OIUMOJJaq4eMEGAQcT0HKnygUu6GCWiyeo/s1600/1-IMG_3460.JPG) |
A Bogyiszlói Hagyományőrző Egyesület négy fős kis csoportja, a megnyitó elején |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjlWblNoO_J80uoHlbLHfOodfLmTN_0S3Jaqz3TSnXU5c3szWmraH5tzXC3mqiIGi8wgg1dQRFPvKPf2TXytaY2rp8IOjdSJZwi49NbGkfn6yK-GVcMIhhMf3aA2xQf0eJt62cEhO7Tc88/s1600/2-IMG_3458.JPG) |
Tóth Györgyi, a Mözsi Művelődési Ház vezetőjének rövid beszéde |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg2nxxW29IF1rPIORyCs_6tP_nPEFUofK4d8BB95eId2SVS42MT-kfOkVrXgz9rn1N_sZVtY9ULBqqwQQ984uYkwpLUFB1P-qeMxT8Rt55mLJFebJ_vCu29w6pFMaouVGiKLAPtyWp0l90/s1600/3-IMG_3459.JPG) |
A bogyiszlói együttes négy tagja bogyiszlói népdalokat adott elő |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgpth0oS0dUWe5tyz796dwNy88Sbu4_kSCSp3vy7o55D6xLJbGzsnZrHZ73lhV-Xnd7roD15IdUSIC2Rx8XjIcQS8KCY42z85OuWqByJ4wuK0mqpi5xt0lJ2sw96h03qKxcKqxyVu31ahw/s1600/5-IMG_3463.JPG) |
A megnyitó résztvevőinek kis csoportja |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiFkqU9M_Dq3yHAby1XE5A5w9vQMoA2Doj9iF76-g98_CLivDKpC6-WFtkJlsizOkfZUqC0G7iyQOvbPpNdQAz0ukv9cIqwpJxo5FY50T3MmV0tDieD0FtQNRM31mLKX2RRjzd-1nnwpBM/s1600/6-IMG_3465-jobb.JPG) |
Tóth István, Bogyiszló polgármestere megnyitó beszéde |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhsFYZn7Sta1skxoMjkrxDNBpAbqmLWAQWBvoGaCLdjgGdIZBl4TMEXmCql-Ds8M6v24hrsouH8Ggw9Kq_D-pTcWZqBnnCFept6WBn0JwCxSZRPfWnhamdFwVOxQzFKT9MIp6DGPiXnn2A/s1600/8-IMG_3467.JPG) |
Streer Tamásné - Marika néni -, az együttes vezetője, Bogyiszló község első díszpolgára, férjével együtt a népművészet mestere már több mint 20 éve. Lelkesen tájékoztatja a kicsiny, de nagyon is érdeklődő asszonyoknak a bogyiszlói viseletet. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjQ6z_EkUmRER_Ke0nleyKLFXIhfB342ttUpBugPgFrNiwWK9XkQ8niRg-BVwzL2dnrm6aNzAVeO3D0hGeF-3O9-jmb0uSNudHb-ruEt7OzQoWn7duaI9UueAMIsRNseB3Bh9nTYsMgDTI/s1600/10-IMG_3469.JPG) |
A kiállított tárgyak sokasága |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhxYUI1nCddanj9l_K7rEZfMqWTqH5Yqa6rl2CABLezaGIs-LOZ4NGH-k4X_sae7UDe-ClhrYNG78NEt0TFqmN3DeBL0Idm4m6FyBVO6mVtVe6ABwxWckGWULAiCCgJM0DjCw8QbKy7s0g/s1600/15-IMG_3462.JPG) |
A bogyiszlói együttes négy tagja közelebbről..... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgG2wMauozecjh9yvHY9JVvx_cCaEkPHRcRV4S9GuaIm5zHuKpKNfsdkTHAAyVoyCaifXTcfLjBWTx6qYcNjkdNeaDaUK3N-p37qXofOaN765Lya4D63HJhyphenhyphenmJHtlUiLVksnjXsVN5l_78/s1600/19-IMG_3477.JPG) |
Az emlékkönyv - a selyemkendő kiállítás bejegyzéseinek első oldala |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj9hNpgHlWz8I6tHG67YSpXn8_4j37m1Q-MXXRYQr3MGlorVwLmQ8o01TljI_jWT1frp85VQCTQ9iBo70GKt25FPxZx1l0ayR9AEVRn6ZET4wrWfGAEoSeYVO3kw3ykAz5f5_P-Xs33YzU/s1600/20-IMG_3478.JPG) |
Sötét és hímzett kendők a falon... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhZB7eEZO0OL2va0T5IqPKHK5pHEValVIuUfK0qzvqH99t4fsLkeduU3t7hktkAsntRZq1m8xn7z0A4FM1_SyZ3mJdoE-NqZeezRdxj5okuwKyh0TS9Z0iGtTl5WTUK94XYpUFddjy-cy4/s1600/32-IMG_3497.JPG) |
Az előző kendő hímzett részének közelebbi részlete |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjiACZD6hU_pfjgAKXlJueXINAAHu4lKxWt7B12jyGU9NODq62S9N9pxiWJ-Dd49nB3GOq9W12kFt6sV3a6_OLcyVqLSz2uy5HGtktBC7PkRRsNIjnoKtmYoalR1ii-X9NmaT_BEqzeGNk/s1600/33-IMG_3498-200+%C3%A9ves.JPG) |
Egy közel 200 éves kendő |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgkVRM5OO2VNhl2c7YdtBKwJ2R4MxHuro7q3OBS6k69rRPT4-k_LsekmwRr7mrZTxZ5dtfQobGdSqd0wdC7DcoyiANuZSRb2Ywp-4BVN7yxs7EEG1mmCevXhsxOIgIl-vueSusC9tQTAPk/s1600/37-IMG_3502.JPG) |
Kabátok bemutatója. A feketék neve "bajkó", középen a színesé "testálló" |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj0CttysYyFu6KvcJJQpnOZYpdmB8jp07tI35v_RsTfgWVDGIe5ZhXjFRma9aCJE30SRlYR6lqUxfeg9GeDoaHj6HF44pvAOUo-uwW7UgpLm0Rq1UhJk5RaAtZQb1SqujM6L8LLf68pwTI/s1600/39-IMG_3488.JPG) |
A bajkók közelebbről.... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiDjDXXnUyF72UbaddPSFgJQIMHyVQxDUVZTuDmzBZwxmjmcnbVymzl1nEPSzEgMEcBKswNa_H3NO3k0YeLmn9dEYw4hDxBxg0qzPjsWSu64MwQ3kLH31-E2F-UK7np7slwoAN3Ln9N1CQ/s1600/42-IMG_3534.JPG) |
Az előző bajkó szépen megmunkált közeli részlete |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhdujtUyh33XzxP1o9cfwXZtmPQloWjaX5cNbdzI7X2Z5WiRM74vaGxTeerONxHbhPXw9tci3IB3MvwDTV8xTpTqCkjGwi3IlxibhZxfTKv2QN9iENMG59mJq5jaOdxE6ttMQUt2K2V8DY/s1600/43-IMG_3492.JPG) |
A testálló közelebbről |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhOhKTwp9YXkbdMCVaIi53MFJupwZAbJeI7ZtQkAZV5rPr2v9SYMp5ANVY_yLlf8IwSM4w7DQvwcWyRDIpskUtV7CtrLlTSWk6J_YnVnrluCQnznXEBMjmhwD2buHFxNlmrNu8yRhLHqxM/s1600/IMG_3489.JPG) |
Színes, meleg kendők |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhd6MdgRvOcqbW71AwoY9iWzsxr8hF88kqOsJ61TGP_hRz6NWDTwRf5etx5KRFEqHAbHiptHhhlAEOO6fm-kWVNa1Vv_f6VEj4IptBt-Pz11XO21gOTfEXJnmeZvCFkZSE7xwqeBjv2Jh0/s1600/IMG_3504.JPG) |
Az asztalon is nagyon sok szép kendő volt látható..... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEioCQ3uybz_wwZzY5NLoK3tlPgZkMEAHNNUNIHXTKBVFRldq8ITp60PBu7SxS8nJtpF5hTVimwb0IajUhBJmmKh2wfYCZqdBW6pY-02WdOD8uuAyZ0JO1SEyjy3yphSn00PHeubrAxdCT0/s1600/IMG_3508.JPG) |
Kötött harisnyák, az úgynevezett bütykös mamuszok.... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj6EMNnEJg3KM-YsuMEBAOEJfZLbHzW0PQ7cGuhwSa1b_l55yeBLmuigq0YIjjtvx_Nd6kgFERjL0wIviGKXY4YVucrhF_QOav6e4XqhX_8roRQwCZZykC2RnbNOFq37InTdpFAsLL42XY/s1600/IMG_3542.JPG) |
A bütykök közelebbről.... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgszfQeqRqahijU-ZMAdeikRYPHOUsrLnr9MVHJzDTGFKhKRKz9-kl9nXUYqoEbznwCA1794NzUGz0ylF7Ryf-rldq5yfOvXVcU_aHJK0PZ1diRtmpUUIn1M6P-Ye4k4LcMhCmtGXyxh1M/s1600/IMG_3511.JPG) |
További színes, hímzett kendők az asztalon..... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgBWHfcZdB1ibakDnr7U6N6ndBJJmrfqfx79pVnRsuf7i176M3kOMeaZWiK_XPNxPPZMk3biwnAkVlJhzzanUzph8ybz5P1STSDlJwwSgsL9p6g_syifbt_Q53E6HpT8KtRa3SOEIBZTTs/s1600/IMG_3527.JPG) |
Közelebbi részletek.... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhspfJONf1MbF4aMvAatJI3P1IxT7sgYbqum42yPlLhe9EPkeMc66Kfl_ut6XOjNh4BF2fdzgnYoQxXJ7f9Wm1a6HSkDwXhg_zcDvpdQNL0Q__ToTh8u1RNCIlGJvAgJe5eNzH_RBu0RmM/s1600/IMG_3546-3457.JPG) |
Szórólap a Mözsi Művelődési Ház januári programjának egy részéről |
Kiderült-e, hogy melyik kendőt mikor hordták ? És miféle nemzetiség divatja ez ? (szerb, vagy horvát, de azon belül ?) Érdekes, hogy még matyó mintát is hímeztek. A bütykös harisnyára én is emlékszem, hordtak ilyent a piacon áruló asszonyok - de nem emlékszem mit mondtunk rájuk anno: bunyevácok, rácok, bosnyákok, sokácok...kik hordták, tudod-e ? Egyébként is bajban vagyok ezekkel a népcsoportokkal, nem tudom pontosan, kit, minek hívtak. (A netről se tudom kideríteni...)
VálaszTörlésEzt valóban jó lenne tudni, de sajnos mi sem vagyunk okosabbak. Régen Bogyiszló az Alföldhöz tartozott, a Duna szabályozásával került át a Dunántúlhoz.
TörlésA kendők korát sem tudom, csak azt az egyet, amelyikhez odaírtam, hogy közel 200 éves,
Pacskert is viseltek, vagy csak ezeket a bütykös harisnyákat?
VálaszTörlésEzt sajnos nem tudom...
Törlés