Aludjatok, ti áldott hőseink, pihenj te néma hadsereg!
Ringasson békén a távoli rög, s ne bántson könny, mely értetek pereg.
Apák, fiúk, szerelmes vőlegények, kik porladoztok mily sok éve már,
Kik elé dörgő ágyúszóval véres mezőkön toppant a halál.
Aludjatok csak Don menti holtak, folyó mentén szunnyadó bakák,
Álmodjatok ott messzi idegenben, magyar testvéreink: fiúk és apák.
Aludjatok csak, néma szent hadak, pihenni édes, pihenni jó,
S nyugtasson a Donnak halk zúgása, mint a Tisza folyó.
De jó tinéktek, hogy elkísért az utolsó gondolat,
Hogy bárki győz e véres dáridóban, a magyar nép él és földje megmarad.
Hozzátok el ne érjen itthonról sóhaj, jajgatás,
Mert ajándéktok szent: a csendes szunnyadás.
De csitulj panasz! Nyugalmuk legyen mindörökre mély,
S utolsó kincsüket ne rabolja el földi szenvedély!
Ne zúgjon harangszó, sem ágyúk orgonája, csak egy könnycsepp, síró anyaszó
Nyilalljon be a porladó szívekbe, mit megérez fia, a boldog szunnyadó.
Ezért hát csitt. . . csak fojtva, lopva fájjon,
Hogy azóta nincs náluk árvább a világon.
Mióta ők messze földeken, némán fekszenek,
Keresztjük korhadt vagy sírjuk már jeltelen.
Aludjatok hát, Isten katonái, aludjatok ti boldog pihenők!
Ringassanak szelíden, mint az álom, idegen földek, távoli temetők!
.jpg)
