1943. január 12-ével kezdődően a Don-kanyarban a vörös hadsereg támadása folytán a 2. Magyar Hadsereg nagy része szinte napok alatt megsemmisült. Már itt is több mözsi katona vesztette életét, a teljes II. világháborúban pedig összesen 82-en.
Az első megemlékezést Édesapám, Laszlovszky Imre kezdeményezte, és nagyrészt ő is szervezte, még 2014-bnen. Azóta is évről-éve aktívan részt vesz az emlékünnepségeken, és a beszédeket is ő írja és mondja el, évről-évre.
Az idei megemlékezés délután 2 órakor kezdődött. Miután a résztvevők meghallgatták a beszédet, Édesapám elszavalta Dr. Zempléni Miklós "A boldog szunnyadókhoz" című versét, majd közösen elmondták a Miatyánkot, s meggyújtották az emlékezés és kegyelet mécseseit....
A fotók után egy 10 perces videó is megtekinthető a megemlékezésről.
A videót és a fényképek nagy részét is - 4-5 kivételével - Domokos Gábornak köszönhetjük!
 |
| Édesapám elmondja beszédét és elszavalja a verset..... |
 |
| A résztvevők..... |
.jpg)
 |
| A mécsesek meggyújtása..... |
Dr. Zempléni Miklós: A boldog szunnyadókhoz
Aludjatok, ti áldott hőseink, pihenj te néma hadsereg!
Ringasson békén a távoli rög, s ne bántson könny, mely értetek pereg.
Apák, fiúk, szerelmes vőlegények, kik porladoztok mily sok éve már,
Kik elé dörgő ágyúszóval véres mezőkön toppant a halál.
Aludjatok csak Don menti holtak, folyó mentén szunnyadó bakák,
Álmodjatok ott messzi idegenben, magyar testvéreink: fiúk és apák.
Aludjatok csak, néma szent hadak, pihenni édes, pihenni jó,
S nyugtasson a Donnak halk zúgása, mint a Tisza folyó.
De jó tinéktek, hogy elkísért az utolsó gondolat,
Hogy bárki győz e véres dáridóban, a magyar nép él és földje megmarad.
Hozzátok el ne érjen itthonról sóhaj, jajgatás,
Mert ajándéktok szent: a csendes szunnyadás.
De csitulj panasz! Nyugalmuk legyen mindörökre mély,
S utolsó kincsüket ne rabolja el földi szenvedély!
Ne zúgjon harangszó, sem ágyúk orgonája, csak egy könnycsepp, síró anyaszó
Nyilalljon be a porladó szívekbe, mit megérez fia, a boldog szunnyadó.
Ezért hát csitt. . . csak fojtva, lopva fájjon,
Hogy azóta nincs náluk árvább a világon.
Mióta ők messze földeken, némán fekszenek,
Keresztjük korhadt vagy sírjuk már jeltelen.
Aludjatok hát, Isten katonái, aludjatok ti boldog pihenők!
Ringassanak szelíden, mint az álom, idegen földek, távoli temetők!
