2015. január 29., csütörtök

A II. világháborúban hősi halált halt mözsi katonák tiszteletére mécsesgyújtás az Emlékarkban


2015. január 12-én, 16 órakor a doni áttörés 72. évfordulója alkalmából, a II. világháborúban elesett mözsi hősi halottak tiszteletére néma főhajtással és mécsesgyújtással emlékeztek meg a jelenlévők a mözsi Emlékparkban felállított szoboregyüttesnél.

A megemlékezésen interjút adott Tóth Györgyi, Laszlovszky Imre, Kvanduk András, és Pernyész Józsefné, melyről a tolnai TV tudósítást adott - ezen belül 6:40 perckor kezdődik a Mözsről szóló riport.

A fényképeket Édesapám készítette.

A felvételek 2015. január 12-én készültek.









2015. január 1., csütörtök

"Kézműves szoba" - szorgos asszonykezek műveinek kiállítása


Ügyes és szorgos kezű asszonyoknak egy éve működik a csoportja Mözsön, melynek keretében szebbnél szebb alkotások születnek, születtek. Ezekből rendeztek most az év végén egy impozáns bemutatót, ahol varrás, patchwork (foltvarrás), horgolás, szövés és egyéb kézműves technikák alkalmazásával készített dísz- és használati tárgyaik voltak láthatóak.
A kiállítás megnyitója 2014. november 26-án volt, majd ezt követően december 12-ig szeretettel vártak minden érdeklődőt.

 A felvételek - Édesapám jóvoltából - 2014. november 26-án és 27-én készültek.


A kiállított remekművek.....


































A karácsonyfa négy oldala és közelebbi részletei










Végezetül néhány kép az előző napi megnyitóról és a meghívóról

Tóth Györgyi bevezetőt mond

Jánvári Viktóra, a Fusz János Zeneiskola növendéke

Pap Istvánné megnyitó beszéde

A megnyitó résztvevői...







A megnyitó végén a vendégeket terített asztal várta.

A kiállítás megivója