2016. április 19., kedd

Séta a lengyeli Apponyi kastély kertjében

A szászvári városnézés után tovább indultunk, s az impozáns lengyeli Apponyi kastélyt tekintettük meg....

A kastélyt gróf Apponyi József építtette, 1824-1829 között. Az elkészítése után a kastély jellegzetességét jelentette, hogy az magán hordozta az év jegyeit a következők szerint: 4 évszakot: 4 ajtó, 12 hónapot: 12 kémény, 52 hetet: 52 szoba és a 365 napot pedig 365 ablak szimbolizálta. Az évek során a kastély több átalakításon is átesett, melyek során ezeknek a jellegzetességeknek egy része elveszett. 

A park kialakítása a kastély építésével egy időre esett. 1829-ben a díszkert kialakítására gróf Apponyi József Sedlmayer bécsi kertészt hozatta el, aki sokféle fát és cserjét ültetett az épület köré.

A park hátsó felében a kastéllyal szemben egy homokkőből készült Obeliszk található. Ezt gróf Apponyi Antal emlékére állíttatták a jobbágyai, eredetileg a kölesdi birtokán, 1824-ben. De annak eladása után Sándor gróf Lengyelre hozatta, és parkban helyezte el.
A kastély előtti parkban Apponyi Sándor gróf mellszobra látható.

Ma az Apponyi Sándor Mezőgazdasági Szakképző Iskola működik benne.

A fenti információk Lengyel község honlapjáról származnak.

A felvételek 2016. március 29-én készültek.


A kastély udvara, gróf Apponyi Sándor mellszobrával


A szobor közelebbről

A kastély park felőli oldala...

És kicsit közelebbről...







Indulunk sétálni a parkba...



Gyönyörűen virágzó magnólia...






Nárciszok...


Primulák....



Az obeliszk....



Felirat az obeliszken

Virágzó aranyvessző - amit a köznyelv tévesen aranyesőnek nevez, pedig az egy másfajta növény

Az aranyvessző közelebbről




Búcsú a parktól.....



2016. április 12., kedd

Szászvári kirándulás

Az előző napi, húsvét hétfői bajai kirándulás után Tolna és Baranya megye nevezetességeit, látványosságait néztük végig, már ami belefért az időnkbe. Nagy körutat tettünk, Szászvárral kezdtük. Az egykori bányászfalu a Mecsek lábánál terül el. Megnéztük a Bányászemlékművet, a szép és érdekes Bányászati és helytörténeti kiállítást, elsétáltunk a templom és a felújítás alatti szászvári vár mellett...

A felvételek 2016. március 29-én készültek.


A település központja, ahol parkoltunk, és ahonnan városnézésünkre indultunk...

A Bányászemlékmű....





A Bányászati és helytörténeti kiállítás épülete....



Emléktáblák az épület falán...


A kiállítás....













Bányászegyenruhák.....





























Egykori iskola, osztályterem....


Ezek a tankönyvek nekem még ismerősek....








Ezzel végeztünk a kiállítás megtekintésével

Séta tovább a faluban....

A katolikus templom


A vár fala...



Kopjafa a vár falának tövében

S ismét visszajutottunk a Szentháromság-szoborhoz, a falu központjába...