A
szászvári városnézés után tovább indultunk, s az impozáns lengyeli Apponyi kastélyt tekintettük meg....
A kastélyt gróf Apponyi József építtette, 1824-1829 között. Az elkészítése után a kastély jellegzetességét jelentette, hogy az magán hordozta az év jegyeit a következők szerint: 4 évszakot: 4 ajtó, 12 hónapot: 12 kémény, 52 hetet: 52 szoba és a 365 napot pedig 365 ablak szimbolizálta. Az évek során a kastély több átalakításon is átesett, melyek során ezeknek a jellegzetességeknek egy része elveszett.
A park kialakítása a kastély építésével egy időre esett. 1829-ben a díszkert kialakítására gróf Apponyi József Sedlmayer bécsi kertészt hozatta el, aki sokféle fát és cserjét ültetett az épület köré.
A park hátsó felében a kastéllyal szemben egy homokkőből készült Obeliszk
található. Ezt gróf Apponyi Antal emlékére állíttatták a jobbágyai, eredetileg a kölesdi birtokán, 1824-ben. De annak eladása után Sándor
gróf Lengyelre hozatta, és parkban helyezte el.
A kastély előtti parkban Apponyi Sándor gróf mellszobra látható.
Ma az Apponyi Sándor Mezőgazdasági Szakképző Iskola működik benne.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjrqkGN2HtcES2WfhDgWWdfLrdbL23LvCAEd7u0NEeYLNDRAjCn4gxULMWjpcNcPMYEUkLczC5aLco43gtENu009rAar7FaeUYt492RgcIy_Fm8YoLZbVd2h4PPfKimgBNzu5C9yaucwWM/s640/1-2016_0329_113427.JPG) |
A kastély udvara, gróf Apponyi Sándor mellszobrával |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjk4mHin4c8m216BLh8KThZ9SKWJKy9LICmh3ZqfKJooYiibpLf40EyU9U0pSdrxuq0a3ERUJ3nwJgIfYeetnMJ_tNE0LTTZ6kA9IYccQ1zRYW_8o2NrRzoEK_A_jhIo9kNB-teJ8AvRu8/s640/5-2016_0329_113351.JPG) |
A szobor közelebbről |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEilsz7WzT1OhChlqLVj9MGyhWvNPoQQ9xNEDN16L6LZZZ_Ex9FIUhZ4rcaOVRZJs9wAZpasEcWjpWILebM1bUn6hgCGTDOUK7RoFVCaWMJ6-3xZ7b0AFQco6cE6SagifdyL8PXa_9OWBfE/s640/7-2016_0329_114118.JPG) |
A kastély park felőli oldala... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgVEWROSLysjIG70rsnGGp8c7k90wKeJtfYb9xzMkWyv71UQ2ZePXHA2xA6KpE3ArQzkTn053Rt8aMO69Q13rEVb9EdH8BnJED3Ep8hXH7J90aMkyaHinLo9YKtTCt0q8atGgiUWUcHNfM/s640/9-IMG_4792.JPG) |
És kicsit közelebbről... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgucdWxgxCahVaKIUyHskHwRfhrty0ZxEBfu9mrXwLGFlbHrP1bKIw2-z7qZ2d87UcgoNYTmfLD2W-zYXh2QyDwDMv-Qz-C8u4sFuK9gOP6g_4Qw6bp9zqRNb3W4H04-MZJANAWfQN-9DU/s640/16-2016_0329_114113.JPG) |
Indulunk sétálni a parkba... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhpUORxhvABEzmP9KwBjw7b-Fiu4sDcEhBfrrt7hX4H2K44UNc8ZbZaopFXq3ISg2EaoIifdTwzQJrdKflvjZk0mNNBV184e6jAvnCWU8ARCFPSPvJsA_Ih-0I122x6YyT8Rx0Dihy155Y/s640/19-2016_0329_113811.JPG) |
Gyönyörűen virágzó magnólia... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjDYOyekQCJcGk9MIAEuCOlnf-WTY86ccrCc9QNmUSNpw18xxhnkHdF4LVUFJz9WSx5GQHBeTWlzc32flFNTejWjvwyV6V_Jp-Vj_g8l3ieyhZBKTFFuvfJ8gtNAYqIwKCeHlfX1kO-HCs/s640/24-2016_0329_114433.JPG) |
Nárciszok... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhbRn1W-0yAwQ6MT6y1VXtV6-21WTbg3XZTQAb935ybGgc02h8KmFNQZmmfH3gvtGK_Al2DfbxXyam-xRnS-0ioFzg-s84Nf6_E62nNHW7ZPp5FoePaQDdGo8FxeqTAn9AbxIn1Uh-ETWA/s640/25-2016_0329_114156.JPG) |
Primulák.... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhYq4O93Drom6-ZNRfT7bSVVAmNwxG1nlq1DNV6gHxCPFGlxNcmwXVDp6FjoLur62f84BhbPaUaJcRSGY3yTyIMCifvZ5y6-55gb4bH423Yenj3-vANqCuyBVjoITqsiQosbn5BhSqpayw/s640/30-2016_0329_114738.JPG) |
Az obeliszk.... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjw8G_O0uhlBSteKdbD4j51-aZw9IBYgWr0RbbSwPXgH71hoov5vRksZoHmRiSMEqZ6BYs6uZITbvq4010scyxRXqM0bsqmYczshApZJBMtlxbODidfx9yV3ror77n-PNIiDsG5AfZBfsc/s640/33-2016_0329_114648.JPG) |
Felirat az obeliszken |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiXQkQlXu8jH5T0emuC8MvuTMUwovTXzkgnvl7H396VhPUVuZfKs3PdYKJqlvfarl2EHtraosxiUtWd4bhCk18IZX6z7k-WSfNPMFhfUMlbDJ9xLR6mkYiNcOCKvRjQOSev-IEm9LJaZsc/s640/34-2016_0329_114936.JPG) |
Virágzó aranyvessző - amit a köznyelv tévesen aranyesőnek nevez, pedig az egy másfajta növény |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjuHQ7KtJ5H_l4VNcU2X9j3evlh4jdDjutavj4sHjCjY2RvnW5HkjCLjrEwVGL1qWKlD8ErcwXMgGRnE0ejip64Z5u5z9dWl5I3xICsTTQk2NMzrYWK5m0i4_9vdLaro7PFOPn0rpD2LxQ/s640/35-2016_0329_114933.JPG) |
Az aranyvessző közelebbről |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgYEK3jBHDfLqvrHBw0MxlH1JdSvJksQIPV4tVfWhF1J8omwP-iv0QrE3mo9v_bOij-fBg0xf0mGLhtqieDLKpmS5eTpZb32KitG4a_aiyC9DSrbwPJv8yXs8Ua8Y_lU7lKhg3-wzVt0Go/s640/40-2016_0329_115523.JPG) |
Búcsú a parktól..... |
Az ehhez a naphoz kapcsolódó összes bejegyzés:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése