Az Országgyűlés 2012. december 10-én döntött arról, hogy január 19. legyen a magyarországi németek elhurcolásának és elűzésének emléknapja. E napon arra emlékezünk, hogy 1946-ban ezen a napon hagyta el Magyarországot az első vonatszerelvény, amely az elüldözött német lakosokat szállította Németországba. Az első vagon Budaörsről gördült ki, s ezzel vette kezdetét a magyarországi svábok kitelepítése.....
Mözsön 1946 és 1948 között 1030 német ajkú lakost köteleztek kitelepítésre - ez időszakban a falu lakosainak a száma 2147 volt - de ténylegesen csak 682 személyt telepítettek ki az akkor még két Németországba. A többieknek sikerül valami módon itthon maradniuk, illetve elbujdostak a közeli szőlőhegyeken, vagy másutt.
A kitelepített mözsieket nem csak emlékezet őrzi, emléktáblájuk is van a Szentháromság-szobor melletti Emlékparkban, a világháborús emlékművel egyetemben.
A Tolna Megyei Levéltár által 2009-ben kiírt helytörténeti pályázaton Édesapám is részt vett "Kitelepítés Mözsről 1946-1948" című munkájával, mellyel a harmadik helyezést érte el. Ez könyv formájában 2010-ben jelent meg. Olvashatjuk benne a kitelepítettek névsorát, utca és házszámmal, a
visszaemlékezők elbeszéléseit, de láthatunk benne korabeli fényképeket, leltári és egyéb dokumentumokat, és további adatokat erről az időszakról.
Valamennyi kép kattintással olvasható méretű lesz.
Édesapám könyve
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEga4irN4SGEdRrzycGFOgxULZbZDqMEnIMI4b7idWp7qk-SAJ50ri-ZfboXha8PLRBZnN8lhfMoNadp5brDKhmK3fT8Ef06oxm3vN7pf8acolXf8pqm-DuquqIVNtj3OP88lF9JKDijICQ/s1600/2014_0119_160421.JPG) |
A könyv borítója.... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiiaEIj4v1V6fHkk7CJq1ofC27J3I6J8NaUJMNJtWwuBYrbLbSs9K1cEeRf4NrWye04izORHpAByV2MABB5x2WnBIP_j_lE1jxSb8AmayvXKeVc7Bc-iJnuxcMNLiIykQXnBohhvghKTT0/s1600/2014_0119_160436.JPG) |
...és hátlapja |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiAnppnvh6qdKc3KYUGFuWaq-eEdPGScUMVz2ieNWDbr-G7d-AQawEiiLiSo47qpL4syvR8F2vmlFTgBzf5n6cpqUiQi7plvQRl2JW18JV9u8w_KPqZ2saumfBbegIMTgE_n1vcqiE1B60/s1600/2014_0119_160740.JPG) |
Részletek a könyvből - a kitelepítésre kötelezettek névsora.... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhLA_3KPYsIEDaIHOP3HYBFTLjySZq6ASiHWXz9LGSDm9JdYVR6VGE4TRV0fu_qH1aXvrjGLNKNc1BMBQLMB-sEEFn0hXaINf4HrTblQzlXahjUu9c-aQqAYKDlRs-1RfNLMGPfpDGDBCI/s1600/2014_0119_160610.JPG) |
...korabeli dokumentumok |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjBt-o8LSUCmQIiUIb2WL190E5PFaD2trABDjj5Cp-XnwxM2lw7bqM1AQK2Cz18gBv7bAzOBv6gycCD6TbmZVpQPrQtykkFEP1PHoNKKuD1ukVzk47c2cgvJ50NZzbUsJU4AB6pPYm_HgU/s1600/2014_0119_160839.JPG) |
.....visszaemlékezések |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjeIVzba8gKUN5HYjhY_QCqpTMcVWQWvULn80HFAGBhEl_FdCidw_hPZXoEXj1ibCjZnU6j4PJ-5pDBIhAH8HMHLgl30df_OJ6Qz0H-lVnQ5b6oKEqjz6do7pxyUFHUihw-wZOsY8aNK6Q/s1600/2014_0119_160633.JPG) |
...és fényképek |
A pályázat eredményhirdetése
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhQ6UMRCL1hQ-OBWfYBdxoN4AtGsNL6C2_TIgPvEqvWjSx7E2R5MD-DnWzrtE6LfSrIV-MWoDXEBVoooq2T8PWQ2kVk54muiZYg4CaNYR5oIdxqibuEYGY37Sc9veFvEuaBcXKtQYRGkKQ/s1600/1465586_leveldijMD_0001.JPG) |
Édesapám Szekszárdon átveszi a pályázatáért járó díjat |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjSCqHRCjnYgfvtQCT0My00az2NbAM3WbtXeSkfAvsXMT77Aa1kz5gujRqm3lwM57VQYtsGxDJdMDTON5Mh3sqE-yiOzDLj74ePjzs_LgDnd9h6Hr_El_FtciJXBXOcmIYdNaE3jzDZfa8/s1600/1465587_leveldijMD_0002.jpg) |
És még egy kép az ünnepélyes eredményhirdetésről
(Édesapám balról a második) |
A mözsi Emlékpark
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgp_oS2paggUNe_69aOTOWZRd1r9HKVkPIxGIei_z3KeeM-MIGuWJTiIQlA-BoGKCD4cr7qy3qq2lOVCDIN8u007ve1pC_JOxn-mS5Pc9L5WXJ_FaI3whL9oek1qT_VIdwvVCAmLh1yjzI/s1600/emlekmu.jpg) |
Az első és második világháborús, valamint a kitelepített németek
emlékművének avatása, 1993-ba..... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjIJGO-yttULENQgcN6RQQMf5xegVsVkyObtHctqZ5snA-XEIcLlZ98_xle_6d3ZSpQd2iXanWyh4D-pIQ83iH_JOhPPPzKqOxwhn_vJuaOcRYLeOlHUV0h6eP-MDIlfyXoR179pyFw_pto/s1600/1-2009_0722_155201.JPG) |
....és az emlékmű napjainkban |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiYEJFo9XuA5-2kgsUIQ1QpY9hNE6VneWuzYP6dtiDQQmkg7AkYaJBE2wt8zsoXLq-XZzQVNxF3ApHMi-teZvLs_-7ql61wqY_-4xfF06zQq8eWgeQI2XY2xozLa0IPuAWE_r0Sy9Ap27-m/s1600/3-2007_0409_104244.JPG) |
A szoborcsoport alkotója Szatmári Juhos László |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgRssy1BCpQMZXzG-eIELaQDSHnni8QU05hXvLSpm_CbirZaN9sl6Qhs_ZyA-PZtzWvUHtcg7IGB13jKZDsekMay_XAI093PtrgyaoOHxk_mbxiI2PdsfZZ9tWA8nm-mKRg_17OPgKE-eYF/s1600/4-2009_0722_155338.JPG) |
Az emlékműnek az a táblája, mely a kitelepített mözsi németekre emlékezik |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjt4ltDWKnCo4eaNjt9zvRG7jdulOpzkoa2f9cF80gk6inMf9ykYUQrAHuYD2SCuDdixpVKT2wEGi8dNJzAWtcuyo_0PjGUPijjZA_t4phTk9DMr_KXm7XeNm69KSajix_UoLwfRvpUQIgI/s1600/5-2009_0722_155324.JPG) |
A dombormű közelebbről |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhy5kEylW8HrX2BUhg_8HXC31gvCkyYLK85esMlgouycFrng4IoISt56eY8jY0nhSrPdYrVA5fAXAbg0AFfHlG5T7rgzzf7eAqAZjzetba0Xy3nFVUha2Uv7SV5k27uEfvYvT3gNcpiWmTV/s1600/6-2009_0722_155352-a+kitelep%25C3%25ADtett+n%25C3%25A9metek+eml%25C3%25A9k%25C3%25A9re.JPG) |
A felirat: "A kitelepített németek emlékére, 1946-1948." |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjcrsNRKO-_KGEBCXn_0Jx8-pL10uVEqwpFYBBBQkUEAnJjl2npoVLcc5Ocs1Pm2zzLvKl2-x0kLGb81jtx5E4uvxyduXXfgHTNl0Zekc8hfjO8CC5Oc9DJNLmq39YC10uS-yIxMzaeECh3/s1600/2012_0705_093558+(1).JPG) |
A kő másik oldala.
Felirata: "Állíttatta: Mözs lakossága, a város
önkormányzata és a kitelepített németek. 1993." |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjtxunqgY9w1G5d4ahRbKogu69JZWqTEfFmbTvvVV3pKkzso-mO99kqBKOdKfSoHdJWiV9Bl1PMZ-TAmSQLo9TojNLIlBooJxfVrGXHaqj1cMQnfHLZNEZzPCCq_vDe-RqBhrVOo80hl-jR/s1600/2012_0705_093558+(1)+(1).JPG) |
A dombormű közelebbről |
Végül "A hazájukból kiűzött németek alapokmánya"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése