A "Magyarországi Német Ének-, Zene- és Tánckarok Országos Tanácsa" fennállásának 20. éves jubileumi rendezvényét tartotta Veszprémben. A Mözsi Német Nemzetiségi Klub is jelentkezett, majd meghívást kapott ezen rendezvényen való részvételre, valamint szereplésre. Időpontja 2016. július 30., helyszíne a Veszprém Aréna volt.
Az énekkarból tízen, és hat fő kísérő reggel fél 7-kor indult Mözsről. A korai indulásra azért volt szükség, mert a helyszínen a délelőtti órákban közös próbákat tartottak a résztvevők.
A műsor 15 órakor kezdődött. A résztvevő csoportok a magukkal hozott nevüket feltüntető névtáblákkal vonultak be, majd elfoglalták kijelölt helyüket. Az énekkari tagok mintegy 300-an közösen énekelték dalaikat. A kísérő zenekar is kb. 200 főből állt össze, szintén különböző településekről.
Három főpap ökumenikus istentisztelete után Heinek Ottó, a Magyarországi Német Önkormányzatok elnöke és Kreisz László, a Landesrat elnöke megnyitója után kezdődött a műsor.
Egy anya és kislánya közös párbeszédet folytatott a Landesrat alakulásáról, működéséről, tevékenységéről. Ezen párbeszéd témájával kapcsolatban szólalt meg hol a zenekar, vagy az énekkar, valamint a tánckar.
A kétórás műsort követően rövid szünet következett, majd 18 órakor a csoportok egy része saját táncaikat, dalaikat adta elő. A szereplők sok tapsot kaptak színvonalas szereplésükért.
Az összes ott-tartózkodó személy a 2000-et is meghaladta.
A rendezvényen Édesapám is résztvett, mint kísérő, a fenti bevezetőt is ő írta, és a fényképeket is ő készítette.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiLSUrmx1IwiL9oAQh4j9zXvcQLqESQOuD0lBrdCyoK-LkfiAM8xkjSC2XLAvBr1SSbWYdLFDQcxzbGMRMQlTR8V-EdTiI4H90Hr0pALjQUvDFakbvNS-LUNBcMbXM2u2I1HiK_ACk9kwg/s640/2016_0730_124814.JPG) |
A Veszprém Aréna épülete, melyben a találkozót tartották |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgeEkoSNCvF9m5bVQlDIpyvAuntvgw3-C4GIhLrz4OcT7PQC8GKDGl2UJoNOG3NzWU39mm3zTkTjSWMK0HdoPwoquDWvSBf196qKlIXFG-_OpAJQlVyjpoQQxO6Y9MKMUK3AGbyrogzR2o/s640/2016_0730_124845.JPG) |
Marian Cozma, a meggyilkolt román kézilabdázó szobra az aréna előtt |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgsPtxgsOIEs6DTOjOGOgqqnNAxffi5D9Ccm57l3mb6zqErcgsM4A4uIFcDgtL9MNvmw3GVhRxEvsrfTEU3RzOuDTOnXrPw1AhoEF8O7_cnYV_YRXURWe5Go5sT3UbFkmS6C3_WAO6nLs4/s640/2016_0730_130754.JPG) |
Minden résztvevő magukkal hozott egy névtáblát, melyet egy-egy földdel
és rozmaringággal teli cserépbe szúrták be. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg-IdALBuzpBXr7SQcqdrsPY2kUmOh-pWMUNYiP21BVc77CHdFKU1gBT7lc_WNXDOMBnBrx53QCa84s1fL2L7E3k2_wr09TK6-nbmbjWMQ1zilprdOtCAgt9cFysnwc5R5VG5qB1CC3E-I/s640/2016_0730_130922.JPG) |
A mözsiek táblája... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiQbh6C_zKS4CxgY37lMwaA4LXyu91eiXb8hY_K4PwBCS_qQaJH_JehAcOGaADdG9bjQ3CCtaNw82e_8GKYR6MsaSQ1O5zY5qCo3pnYXhl_WmHj5TO-4cJDvIQAtyeR5Ecx2MUnh1_tpzU/s640/2016_0730_131118.JPG) |
...és mellette az egyik mözsi kísérő |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgMDC30OQWl7yWKzN52CEq5j4PMfqgeLc4ieog8YcLWpnLOcs1vhHUF0igALKYHxeuUgJ8ftXrbhoNb3TApP3WAy-w3sZK1xNvAvKtFS_I0_0h7tSemO81VyQaBosBO0YqPgskolXEcbyI/s640/2016_0730_131616.JPG) |
A hatalmas arénának egy kis részlete |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjDAhtzy0raAQCxIuh6xalInR-rZaNOxL1_Bk9JIUAy2j0we_2aP_ZpVzqFabRG_j6iuQdbCn4RhFtH0HdqDpoWeCScQp_0ggPAVumdB4onvwiUYOoDjGCqm5p8U2r-nOhPXpWpWe-INK0/s640/2016_0730_131728.JPG) |
A mözsi kísérők egy csoportja |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgQ0Zq_lCjYvM3HRpSCVCOCSPq7X-E6Si9en3_2DFqjjtFVx1xq9sdcI8Rydgpvt2ZTHeAzuCq2OBbXP7Y6T2M8WVMXvwAwHnpQkobZA4IR4ftFXB5R5FOYU8TdDoaNpDlYhWBSqwZh4HM/s640/2016_0730_132444.JPG) |
Az aréna étkezője |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhb9T_KlpKvI1nJP0rovj8URp_9JaGUWPl2_s1oq5xtINJgZ2YCww1M35Itsqi1rQgq15U0ZBeHq4LSK5HMKdRD6-_OFXcWyysa-7XKp7fKJoV8neoYj-A09XD7561Uc8r3bSISTrWVZyo/s640/2016_0730_143318.JPG) |
A mözsi énekkar... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhOx9wGwUW2Xs-EvGkMrfGXAmUHX4uA2mmLEDvOQl6Ndy2t_4GjMcemPdjxNZKNBV5Zd3yWIhzZNObr85dm1KR2wqNMExSwzX3Zx_M6ZhawkmcqgjlAOmYyDE6XHotsV8oFCRMC0_Qi2hE/s640/2016_0730_144413.JPG) |
A zenekar |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhVwJkLzNWOsWhFYe6omkH3C1OJMLUEm2F2qoAFUfHu9Ox_cEwzGQP3mdBvYpOuosaptKY-e1kwDxfLtKzbRqmPGBbiHCAxPc3GlJkVfw1-dBuBQBDGTZdUhhjHz4PiZbvHkjZggrJqCEQ/s640/2016_0730_150951.JPG) |
Kezdenek bevonulni a résztvevők... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgYQwwNgKk_Ng26FV3eaEMXs_Sgq4dcbV4Wn6tHZAGsQmY5x3Eqt4jlRh7kkj1GAm638DmnbOoDka9DLpbPYRJdGNmdOTrKvRxPPmzfFcWMS2WrrAyeJ-jAm6LbZapnuDUxgPisq64jdmw/s640/2016_0730_151239.JPG) |
A mözsiek bevonulása |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg_iTpzis-IvjGZNrx2n8Rha1Xgc7AUNFLetycZgWXi2Jx-8InkF7jfLMPBQrMkyuDhoOp0FV-vjIluLfSGnNINl3tPi2QW9ySAomYgwDo0G0u_SlTTHUs4i1HwwOf0L5b4AsKM-C-Tekg/s640/2016_0730_151640.JPG) |
Minden résztvevő elfoglalta helyét - mint az olimpiai megnyitókon... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjZyj9WXMwsUZID7Qi_SZ5gb72wkR8fTEFCUDncsxg9VAa90tWIWRnbp3P8B5NdT9Bww8ITOQlXcx2wdLVfa8Se7cl-r0U26B12Z8YhdPKf01AU9Fvb50nATQrXcZuAgf_jzlCmIS4gxWQ/s640/2016_0730_152606.JPG) |
A hatalmas közös kórus |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi3RILMOwxCF6T2FULU3-jXpeqYw9qYl2lDrozSz17bjuZoa8gUprwVDR88iG9_D5bsMAOsEnUV-Rrwoiq3RtrXTXJZGuLdT46l9rLr9FfeUwFfR_iK0vOh07kKFXQwllCyWHb7hgpZTXM/s640/2016_0730_153440.JPG) |
Néhányan a mözsi énekkarosok közül - sajnos a távolból nem lehetett jobb képeket készíteni... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEisMg07THZCxJHUZGb7H2q8HBBPBnchnqjFHaqt1E4dNOvxEJO7OXW0j3hdeqR0QYe3bln-Onv4NzLxKIOqAOJImFAf7juYPiOJ-ynMrOFIV31CMeXt5eyjDags0aruHUf6n361B3pGdDo/s640/2016_0730_163006.JPG) |
Ismét táncosok |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjbxKZl-WkRG9LUBaO9JHUHT0cNJCrtHteYVI0wy8Awe9Kf0eMmEXnU70sHQDHGneS1HbfstE60GLc1UGRKylxWSrAepvfU0jFwxKCu-n_4TLGG5qKXbWWajBkuU91jR3ofMiKvJBoWCDM/s640/2016_0730_164221.JPG) |
A kislány és édesanyja, akik közös párbeszédet folytattak a Landesrat alakulásáról,
működéséről és tevékenységéről - német nyelven |
Az ehhez a naphoz kapcsolódó összes bejegyzés:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése